DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen egy technikai hiba ellenére is második

Max Verstappen utolsó Q3-as gyorskörét tönkretette egy technikai probléma, de így is megszerezte a második rajtkockát Charles Leclerc mögött. A Red Bull a gumikezelésében bízik a legjobban.

A Q3 elején Max Verstappen kiváló kört autózott, de még őt is sikerült felülmúlnia Charles Leclerc-nek, aki rontott a Q3 elején, így egyetlen lövése maradt a hajrában, azzal viszont a legtökéletesebben tudott élni. Verstappennek maradt a második hely.

„Nem tudtam az utolsó gyorskörömet lefutni, mert valamilyen technikai probléma adódott, még nem tudjuk pontosan, hogy mi, de valami elszállt az autóban. Hirtelen lelassultam egy kigyorsítási ponton és már nem volt esélyem javítani az időmön” – nyilatkozta az első sorba, a két Ferrari közé befurakodó Max Verstappen a kvalifikáció után.

Verstappent megint technikai hiba hátráltatta, de nem búslakodik a 2. hely miatt sem


„Nagy kár a meghibásodás miatt, mert harcban lehettem volna a pole-pozícióért is, de így sem vagyok elégedetlen, mert bekerültem az első sorba. Ez is jó eredmény, örülök, hogy az első helyek valamelyikét meg tudtam szerezni, de jobb lenne, ha még egy próbát tehettem volna az utolsó percben.”

„Így is bízom abban, hogy holnap nyerhetek, eddig a Red Bull jobban kezelte a gumikat, holnap is nagyon meleg lesz, úgyhogy bízom benne, hogy most is kijön ez a típusú előnyünk. Igaz, itt tényleg nehéz előzni, úgyhogy nehéz jósolgatni, mit hoz a holnapi nap” – tekintett előre Max Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: