DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök

Smedley

2019-es fejlesztések: Az irány jó, a hatásra még várni kell

Mégsem lesz akkora hatása a módosított első szárnyaknak 2019-ben, mint ahogy azt előzetesen az FIA gondolta – vélekednek az F1-es csapatok főmérnökei, akik ennek ellenére úgy gondolják, a szabálymódosítások a jó irányba indultak el.

részletek

Rob Smedley távozik a Williamstől

A szezon végén mennie kell a teljesítményért felelős igazgatónak - a csapat a legjobbakat kívánta neki, de 2019-től már külön utakon folytatják.

részletek

Világbajnok csapatok a mezőny végén

Elképesztően sokat változott a Formula-1 arculata. A korábban hosszú ideig domináló McLaren és Williams istálló nem először küzdött egymás ellen a sereghajtó pozíciókban.

részletek

Megtámogatják a williamses fiatalokat

Újrakeveri kártyáit a Williams F1-es gárdája: átrendezés zajlik a csapaton belül, aminek az egyik legérdekesebb ténye az, hogy mindkét versenyzőjük egy helyett két versenymérnököt kap.

részletek

Mérnöke szerint Massa a csúcson hagyta abba

A Williams teljesítményért felelős főmérnöke úgy véli, a visszavonuló F1-es még idén is remek formát nyújtott. A hosszú éveken keresztül a brazil mellett dolgozó szakembernek hiányozni fog a pilóta.

részletek

Kubicának speciális feladata lesz

Az Abu Dhabi Nagydíj után kétnapos teszten vesznek részt az istállók. Az egyik legnagyobb kérdés, kivívja-e magának a jövő évi Williams-ülést Robert Kubica. Bár feladata sokrétű lesz.

részletek

Massa érzelmes búcsút vett a Williamstől

A brazil pontszerzéssel fordított hátat az F1-nek és a grove-i istállónak - egykori versenymérnöke, a Williams teljesítményét felelős mérnöke szerint Massa a lehető legjobbkor távozik.

részletek

"Legalább megspóroltunk egy szett gumit"

"Az egészben leginkább a szurkolókat lehet sajnálni és együtt kell dolgozni mindenkinek azon, hogy erre a problémára megoldást találjunk" - véli egy F1-es szakember a Kínai Nagydíj pénteki napja után.

részletek

„Amit a Williams csinál Stroll-lal, az őrültség”

Jacques Villeneuve néhány héttel ezelőtt úgy tűnt, inkább elégedett, hogy Lance Stroll lehetőséget kap a Formula-1-ben, most azonban nem így gondolja az 1997-es világbajnok.

részletek

„Adjatok Strollnak fél év bizonyítási időt!”

A kanadai F1-es pilóta az első teszten hibát hibára halmozott, utána viszont meggyőzően teljesített, ám kérdés, mire megy majd versenykörülmények között. A Williams teljesítményért felelős mérnöke szerint Strollnak időre van szüksége ahhoz, hogy megmutassa képességeit.

részletek

Massa stílusa tökéletesen illeszkedik a 2017-es autókhoz

A Williams teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley úgy véli, a brazil F1-es pilóta 2008-as majdnem-világbajnoki éve óta nem vezetett ilyen remek autót.

részletek

Mennyire borulnak fel idén az erőviszonyok?

A 2017-es F1-es évad egyik legnagyobb kérdése, hogy az idén bevezetésre kerülő szabályoknak köszönhetően változik a csapatok erősorrendje – a Williams szakembere felemás véleményen van.

részletek