DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

"Legalább megspóroltunk egy szett gumit"

"Az egészben leginkább a szurkolókat lehet sajnálni és együtt kell dolgozni mindenkinek azon, hogy erre a problémára megoldást találjunk" - véli egy F1-es szakember a Kínai Nagydíj pénteki napja után.

A Sebastian Vettel nevével küzdő szurkolókon és az aláírt sapkákat dobáló Lewis Hamiltonon kívül semmit nem tudunk kiemelni a Kínai Nagydíj második szabadedzéséről, amely még az elsőnél is sokkal kevesebb akciót hozott. Éppen ezért a csapatok borzasztóan kevés adattal vághatnak neki a szombati napnak, ahol egy órájuk lesz felkészülni az időmérőre - kérdés, hogy ki jön majd ki jobban ebből.

"Ez egyáltalán nem jó, de mindenki számára ugyanaz a helyzet" - mondta erről Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős mérnöke a második gyakorlást követően. "Mindannyian panaszkodhatunk, hogy nem futhattuk meg azokat a köröket, etapokat, amikre szükségünk lett volna, de az egészben leginkább a szurkolókat lehet sajnálni" - tette hozzá a szakember.

kína



"Rendben, nem ez a fő esemény a hétvége során, de el kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan tegyük jobbá a helyzetet együtt, csoportban - a csapatok, a szervezők, mindenki. Ez így senkinek sem jó" - magyarázta Smedley, aki reméli, hogy a harmadik szabadedzés már száraz körülmények között zajlik és ami fontos: valóban zajlik majd...

"Legalább mindenkinek van egy extra szett gumija" - tett hozzá egy pozitívumot is zárszóként.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: