DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Silverstone

Vettel: Ezzel az autóval nem tudok jobbat menni

Tovább tart a négyszeres világbajnok vesszőfutása az idei Ferrarival, meg sem közelíti Charles Leclerc eredményeit, Vettel pedig odaszólt kicsit a vörösöknek, akik eléggé elhanyagolják.

részletek

Bottas elcsente a pole-t Hamilton elől, Hülkenberg harmadik

A 70. Évfordulós Nagydíj időmérő edzése is óriási Mercedes-fölényt hozott, a két csapattárs küzdelméből pedig ezúttal a finn került ki győztesen. Hülkenberg Verstappent is megelőzve a harmadik.

részletek

Így alakult az időmérő Silverstone-ban

Elérkeztünk a 70. Évfordulós Nagydíj időmérő edzéséhez, melynek toronymagas favoritja a Mercedes. Frissülő, szöveges közvetítésben számolunk be az eseményekről.

részletek

Így zajlott a 70. Évfordulós Nagydíj utolsó edzése

Pénteken egy-egy edzést húzott be Bottas és Hamilton, most pedig jön az időmérő előtti utolsó gyakorlási lehetőség Silverstone-ban – tartsatok velünk a szombat délelőtti tréning során!

részletek

Ilyen lenne egy kör visszafelé Silverstone-ban

Bár végül ez biztonsági okokból nem valósult meg – sőt, igazán komolyan fel sem merült –, az F1 2019-esben játékban kipróbálhatjuk, milyen lenne ellentétes menetirányban száguldani a brit pályán.

részletek

Verstappen: Szoros lehet... a mögöttünk levőkkel

A Mercedest elérhetetlennek érzi a Red Bull holland vezérpilótája, ellenben veszélyben érzi még az elérhető harmadik helyezést is. Több csapat pályázik a második erő címére Silverstone-ban.

részletek

Hülkenbergben még ennél is sokkal több van

A tavalyi év végén ülés nélkül maradó, ám Sergio Perez sajnálatos betegsége miatt hirtelen beugró német pilóta egyre inkább összeszokik a korábban ismeretlen autóval és fokozatosan felzárkózik.

részletek

Ricciardo: Valódi a tempónk

Az ausztrál pilóta szerint igenis reális volt a pénteki második edzésen elért harmadik helyük – igaz, a Renault versenyzője azzal is tisztában van, hogy szombatra sok minden megváltozhat.

részletek

Ellentétesen bánik a gumikkal a Ferrari, mint a többi autó

Miközben a legtöbb csapatnál alig van különbség a közepes és a lágy keverék között, az utóbbin általában szenvedő maranellóiak mégis nagy eltérést érzékelnek a tapadásban Charles Leclerc szerint.

részletek

Verstappent nem töri meg a Mercedes-uralom

Hiába reménykedett a fél világ abban, hogy 2020-ban a Red Bull-Hondának érdemi esélye lehet a Mercedes ellen, ami izgalmas bajnoki csatát eredményezhet, ebből végül semmi nem lett. Azt is gondolhatnánk, hogy Max Verstappen teljesen kiábrándult emiatt, ám a holland ifjonc állítja: a bajnokcsapat hihetetlen fölénye nem törte meg a motivációját.

részletek

Ez volt a 70. Évfordulós Nagydíj második edzése

Menetrend szerint pénteken délután megkezdődik a különleges elnevezésú F1-es versenyhétvége második szabadedzése. Kövesd velünk élő szöveges közvetítésünkkel!

részletek

Bottas Hamilton előtt, fölényben a Mercedes

A címvédő csapat kettős vezetésével indult a 70. Évfordulós Nagydíj hétvégéje, előnyük ráadásul hét tizedmásodperc a többiekkel szemben. Verstappen a harmadik, de Hülkenberg a nyomában.

részletek