DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 17. szombat

RedBull

Hamilton: Vettel még erősödni is fog

Látványos mélypontra jutott Sebastian Vettel az elmúlt időszakban. Tempója alapján is Charles Leclerc mögé esett vissza, hibáit pedig alig győzzük számolni. Hamilton szerint viszont vissza fog térni.

részletek

Brundle: Mintha már nem lennének a régiek Vettel reakciói...

A Sky Sports szakkommentátora, az exversenyző Martin Brundle szerint nem lehet csak a pechre fogni, hogy Sebastian Vettellel szinte minden egyes versenyen történik valami. Szerinte a német közeledik karrierje végéhez.

részletek

Horner: Gaslyt mintha kicserélték volna

A Red Bull idén előléptetett versenyzője, Pierre Gasly a rázúduló kritikák után első igazán jó versenyét futotta Silverstone-ban, és a dobogó sem múlt sokon. Jött is a megérdemelt dicséret a csapatfőnöktől.

részletek

Vettel: Teljesen más ez a szezon, mint 2014 volt

Sebastian Vettelnek 2014-ben, még red bullosként rengeteg problémával kellett szembenéznie: egyrészt az autója sem volt az igazi, másrészt megjött mellé egy feltörekvő, fiatal csapattárs is. Annak csapatváltás lett a vége, viszont szerinte csak látszólag sok a párhuzam mostani helyezével.

részletek

Már sokkal jobb a Honda az egyenesben

Max Verstappen elégedetten számolt be a silverstone-i tapasztalatairól, ami a motorerőt illeti. Szerinte tavalyhoz képest sokkal jobb, mint a Renault-val, alig érzett lemaradást a hosszú egyenesben.

részletek

Ezért kapkodott a Red Bull a rajt előtt

Nagy volt a sürgés-forgás a Brit Nagydíj rajtrácsán Verstappen és Gasly autója körül: a csapat mindkét RB15 hátsó szárnyán repedéseket vett észre.

részletek

Verstappen: Leclerc-nek még fájt Ausztria

Az Osztrák Nagydíj után a Brit Nagyíjon is kiélezett csatát vívott egymással Max Verstappen és Charles Leclerc, a holland azonban ezúttal nem akart túl bevállalós lenni, hiszen a Lewis Hamilton mögötti második leggyorsabbnak érezte magát.

részletek

Verstappen: Tudhatta volna, hogy zárni fogom az ívet

A Red Bull holland pilótája nem örül az F1-es Brit Nagydíj kimenetelének, de élvezte a Leclerc elleni csatákat. Nem kérdés szerinte, hogy a Vettel-ütközésnél a német hibázott.

részletek

Vettel elismerte, hogy ő hibázott

Sebastian Vettel elismeri a Brit Nagydíjon elkövetett súlyos hibáját és már elnézést is kért Max Verstappentől, hogy kilökte őt a pályáról. A német már rögtön a befutó után odament a hollandhoz.

részletek

Brit Nagydíj – A rajtrács

Ismét a Mercedesek az első sorban, de nem a várt felállásban, mögöttük felváltva a Ferrarik és a Red Bullok: mutatjuk, hogyan vág neki az F1-es mezőny a 2019-es szezon tizedik futamának.

részletek

Verstappennek a pole-ba is kerülhetett a turbólyuk

A 4. és az 5. rajthelyet szerezték meg a Red Bull pilótái a Brit Nagydíjra, ami nagyjából a csapattól elvárható eredménynek felel meg, ám Max Verstappen mégis úgy érzi, bosszantó műszaki hibája nélkül ennél többet is elérhetett volna.

részletek

Gasly: Végre elindultam a jó irányba

A Red Bull egyik pilótája elégedett, a másik csalódott a Brit Nagydíj első edzés napja után, a szereposztás viszont nem az közöttük, amit a szezon korábbi részében megszoktunk. Pierre Gasly eddigi legjobb péntekjének örül.

részletek