RedBull
Horner: Max felnőtt és a csapat élére állt
A Red Bull csapatfőnöke elmondta, Max Verstappen 2019-ben szintet lépett, és egyértelműen a hátára vette a csapatot. Amellett, hogy nagyon gyors, egy irtó normális és rendes srác is.
részletekMcLaren: Jól döntött a Red Bull, hogy a Hondával szerződött
A wokingi istálló mindent megtett 2017-ben, hogy megszabaduljon a japán gyártótól. Most, bő két évvel később, már a McLaren is látja, hogy a Red Bull remek döntést hozott a Hondával.
részletekVettel tudja, otthon ő csak a kettes számú versenyző
Sebastian Vettel egyrészt nem is igazán akar versenyezni azzal, amit legendás honfitársa, Michael Schumacher elért, másrészt tisztában van vele, nem is nagyon tudna. Tökéletesen megfelel neki az, hogy ő csak a második legnépszerűbb német.
részletekA Red Bull máris hadüzenetet küldött a Mercedesnek
A Honda fejlődésével és a fiatal emberek tapasztaltabbá válásával kezd beérni a Red Bullnál az elmúlt évek megfeszített munkája, ez pedig erőt kell adjon a csapatnak, hogy letaszítsák a Mercedest.
részletekŐt hiányolja az élmezőnyből Mika Hakkinen
A Red Bull-Honda házasság igazi nyertese a japán gyártó, vélekedik a kétszeres világbajnok. A csapatot Renault miatt elhagyó Daniel Ricciardót sajnálja, egyben aggódik miatta: a sikertelenség kikezdheti hozzáállását.
részletekBalul sült el Newey felajánlása, rivális csapatvezető nyerte
Egy jótékonysági rendezvényen kecsegtető lehetőséggel állt elő a szármérnök: a győztes licitáló gyárlátogatást tehet a Red Bull Racingnél, maga Newey idegenvezetésével.
részletekHorner: Verstappen a legjobb formában lévő pilóta
A Red Bull-főnök szerint a megfelelő autóban egyértelműen képes lenne felvenni a harcot Hamiltonékkal a holland – márpedig a csapatvezető úgy érzi, jövőre képesek lehetnek ezt megadni neki.
részletekRed Bull: Hosszú idő után végre azt kaptuk, amit ígértek nekünk
„Hosszú idő után a 2019-es szezon volt az első, mikor a Red Bull motorszállító partnere tartani tudta magát az ígéreteihez” – mondta Christian Horner, ezzel újból odaszúrva a Renault-nak.
részletekChandhok: A Red Bullnak szüksége lenne Sainzra
A korábbi F1-es pilótából szakértővé vált Karun Chandhok szerint a Red Bull nem számított rá, hogy ennyi kiváló pilóta fordít nekik hátat, azzal pedig hibát követtek el, hogy Sainzot veszni hagyták.
részletekVerstappen: Lewis találkozgat a Ferrarival, nem én
Ne akarjon Maranellóba jönni egy olyan pilóta, aki csalással vádolja a csapatot – üzente a Ferrari Max Verstappennek. A holland egy mondattal elintézte a kritikát, és hangsúlyozta, nem foglalkoztatja túlzottan, hol versenyez 2021-ben.
részletekHonda: Ilyen nagyot már nem ugrunk előre
Az elmúlt két évben olyan hatalmas fejlődésen esett át a korábban bukdácsoló Honda, hogy már a legjobbakkal került hasonló szintre. A japánok figyelmeztetnek, ugyanilyen előrelépés nem várható.
részletekRed Bull: Két hét előnyünk van
Minden a tervek szerint, sőt, kicsit jobban is halad az elvártnál a Red Bull háza táján. Megvan a kitűnő motor, a kiváló versenyző, már csak annyi dolguk maradt, hogy a karosszéria is győztes legyen.
részletek