RedBull
Perez: A felügyelők megértették a magyarázatom
Magabiztosan nyilatkozott a biztonsági autós kihágás miatti vizsgálat kapcsán a mexikói, aki nem számít büntetésre. Christian Horner csapatfőnököt is sokkolná, ha elvennék pilótája győzelmét.
részletekVerstappen frusztrált: „Nem bízhattunk csodában”
A regnáló világbajnok szerint már a szombati időmérős bakival megágyaztak a vasárnapi szenvedésnek Szingapúrban: a rajtnál, majd később saját hibából is visszaesett a holland a futamon.
részletekPerez: Ez volt a legjobb teljesítményem
Az elmondása szerint is intenzív utolsó körök ellenére is végig kontrollálta a Szingapúri Nagydíjat a Red Bull mexikói pilótája, aki nem tudja, pontosan milyen kihágásért áll vizsgálat alatt.
részletek„Két csapat elképesztő fizetéseket ajánlgat”
A McLaren csapatfőnökének, Andreas Seidlnek ugyan nincs bizonyítéka arra, hogy csalás történt, szerinte azonban feltűnő, hogy két istálló is döbbenetes fizetésekkel toborzott új szakembereket.
részletekNem maradt elég üzemanyag Verstappen autójában
A holland a kvalifikáció után elárulta, hogy csapata az autójában lévő kevés üzemanyagmennyiség miatt hívta ki a bokszba utolsó gyorskörén. A címvédő szerint elfogadhatatlan az ilyen jellegű hiba.
részletekPerez a győzelmet veszi célba a versenyen
A Red Bull mexikói versenyzőjének meg kellett elégednie a második rajthellyel az időmérő edzésen, holnap azonban mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megelőzze a pole-ból induló Leclerc-t.
részletekLépéseket fontolgat a „rágalmazó” riválisok ellen a Red Bull
Szemlátomást ingerülten reagált a rivális istállók vádjaira az energiaitalosok csapatfőnöke, aki szerint csak el akarják terelni a figyelmet Verstappen vb-esélyéről. Állítja: a költségplafon alatt maradtak.
részletekWolff: Nyílt titok, hogy egy csapat masszívan csal
Másodjára erőteljesebb hangot ütött meg a Mercedes főnöke a Red Bullra irányuló vádra reflektálva. Elmondása szerint a paddockban köztudott, hogy egy csapat kis mértékben, egy másik jelentősen megszegte a költséglimitet.
részletekEzért veszítettek rengeteg időt Verstappenék
Feltűnően sokat rostokolt a bokszban a Szingapúri Nagydíj második edzésén a vb-címvédő, aki azonban nem aggódja túl sem ezt, sem a helyezését. Pereznek sem volt problémamentes péntekje.
részletekMarko: Ez árt a hírnevünknek
A Red Bull tanácsadója nem aggódik a Szingapúri Nagydíj péntekjén felkapott sajtóhírek miatt, mely szerint a csapat a 2021-es évben átlépte a megengedett költséglimitet.
részletekÍgy zajlott a második szingapúri edzés
Immár villanyfényes körülmények között folytatódik a Szingapúri Nagydíj programja az F1-es mezőny számára: kövessétek velünk a történéseket péntek délután is!
részletekHorner „nem tud” költségtúllépésről
A pénteken kirobbant csalásgyanúra reflektálva a Red Bull F1-es csapatvezetője jelezte: az FIA részére benyújtott számlák alapján egyértelműen a költségplafon alatt maradtak 2021-ben.
részletek