DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 21. hétfő

Raikkönen

Hamilton: Inkább egy kicsivel több helyet hagytam Verstappennek

Hamilton megnyerhette volna a világbajnoki címet, ha meg tudja előzni Verstappent a futam végén, de ez nem sikerült, ráadásul Vettel is elment Bottas mellett. Hamilton inkább nem is kockáztatott.

részletek

Vettel: Ez a nap jobb is lehetett volna

Sebastian Vettel ismét ütközött és megpördült az első körben. Ezúttal Ricciardóval ért össze a négyszeres világbajnok német, aki ezután a 4. helyig tudott visszajönni. Raikkönen győzelmének örül.

részletek

Raikkönen: Jobb, mintha második lennék

Kimi Raikkönen megtörte a 113 verseny óta tartó nyeretlenségi szériáját, így nem fejezi be második ferraris időszakát sem győzelem nélkül. A gumikon és a Hamilton elleni csatán múlott a győzelem.

részletek

Hamilton: Tudtam, hogy kell még egy jobb kör

Lewis Hamilton óriási csatában szerezte meg a pole-pozíciót az Egyesült Államokban. A Q3-ban az első menet után érezte, hogy még egy kicsit javulnia kell. Valóban szükség volt rá, övé az első kocka.

részletek

Bottas: Raikkönen előtt akarok célba érni

Valtteri Bottas ugyan ezúttal kimaradt a pole-pozícióért folyó harcból, de ennek ellenére a versenyen szeretne a Ferrarik elé kerülni, hogy újabb kettős győzelmet szerezzenek a Mercedesnek.

részletek

A Mercedesnél aggódnak a Ferrari tempója miatt

A német gyári istálló főnöke szerint egyáltalán nincs lejátszva a vasárnapi verseny, a Ferrari egyenesbeli végsebessége és versenytempója kiemelkedő, így a Mercedesnél tartanak a riválistól.

részletek

Raikkönen legnagyobb esélye a győzelemre?

Nagyon szoros csatában maradt alul Lewis Hamilton mögött, ám csapattársa büntetése miatt az első sorba kvalifikálta magát Kimi Raikkönen Austinban. Ráadásul a rajtnál előnyben lehet a Ferrarival.

részletek

A Ferrarit bosszantja a tiszteletlenség

A maranellói F1-es alakulat F1-es csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint bosszantó a vád, hogy Kimi Raikkönen önös érdekektől vezérelve harcolt a győzelemért Monzában, mielőtt bejelentették volna, hogy távozik a csapattól.

részletek

Raikkönen: Lehetetlen megállapítani az erőviszonyokat

A finn pilóta nem tulajdonít különösebb jelentőséget a pénteki napnak, mivel szerinte ilyen körülmények között nem lehet tisztán látni az erőviszonyokat. Leginkább a gumikra figyeltek.

részletek

Nem szívesen, de Raikkönen segíti Vettelt

Izgalmasabb lenne, ha saját versenyeit futhatná, de szem előtt fogja tartani „a másik autót”. A finn úgy véli, nem óriási bakik miatt került hátrányba a Ferrari, hanem apró hibákat követtek el.

részletek

Arrivabene: Megtiszteltetés volt Kimivel dolgozni

Maurizio Arrivabene megdicsérte Raikkönen hozzáállását az elmúlt hetekre nézve, hiszen a finn, bár tudja, hogy év végén távoznia kell, még így is mindent alárendelt a csapat sikeréért.

részletek

Az Alfa Romeo Sauber nem B csapat

Frederic Vasseur elmondta, hogy bár tavaly az Alfa Romeo érkezésének bejelentésével közelebb került egymáshoz a Sauber és a Ferrari, de nem lesznek egy olyan B csapat, mint a Toro Rosso.

részletek