DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Nem szívesen, de Raikkönen segíti Vettelt

Izgalmasabb lenne, ha saját versenyeit futhatná, de szem előtt fogja tartani „a másik autót”. A finn úgy véli, nem óriási bakik miatt került hátrányba a Ferrari, hanem apró hibákat követtek el.

Az elmúlt versenyeken látottak alapján gyakran hangoztatott nézet, hogy a Ferrarinál a Mercedesszel ellentétben nincs csapatutasítás, és Sebastian Vettel nem kap segítséget Kimi Raikkönentől, magára van utalva az egyre esélytelenebb világbajnoki küzdelemben. A finn Austinban azonban kijelentette, „mint legtöbbször”, a német, akinek 67 pontos hátrányban az USA-ban is tepernie kell, hogy életben tartsa bajnoki reményeit, számíthat rá.

„Mindig megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, de a legtöbbször tudjuk, hogy a másik autót fogjuk segíteni, ami nem ideális helyzet” – áll a crash.net-en Raikkönen nyilatkozata, amelyből érződik, nem őszinte örömmel rendeli alá magát Vettel érdekeinek. „Nem tudom, mi a helyzet, vagy hogy mi fog történni a következő versenyeken, de mindig izgalmasabb, ha azt tehetjük, amit mi akarunk.”



A 39. születésnapját szerdán megünneplő veterán a Ferrari jelenlegi helyzetéről is megosztotta véleményét. Szerinte nem az történt, hogy a dolgok teljesen félrecsúsznak a csapatnál, egyszerűen apró hibákat követtek el, amelyek viszont szigorúan megbosszulták magukat.  

„Úgy vélem, nem teljesítettünk olyan jól, mint akartunk. Nem hiszem, hogy óriási különbségek lennének. Apró különbségek vannak, amelyeket korrigálni kell, hogy jó eredményeket érjünk el. Lássuk meg, hogy mit hoz ez a hétvége, és hogy alakul az időjárás, amely szintén nagy szerepet játszik majd. Nyilván én is úgy gondolom, hogy ez a pár verseny nem volt a legegyszerűbb, de meglátjuk, mi lesz mostantól, és megpróbáljuk egy darabban tartani az autót. A sebességnek meg kell lennie, csak mindent a helyére kell rakni és jól kvalifikálni” – mondta Raikkönen, aki utoljára az Olasz Nagydíjon járt a dobogón.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: