DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hamilton: Inkább egy kicsivel több helyet hagytam Verstappennek

Hamilton megnyerhette volna a világbajnoki címet, ha meg tudja előzni Verstappent a futam végén, de ez nem sikerült, ráadásul Vettel is elment Bottas mellett. Hamilton inkább nem is kockáztatott.

A rajt utáni métereken elvesztette első helyét Lewis Hamilton Kimi Raikkönennel szemben, aztán a Daniel Ricciardo újfent megálló autója miatt elrendelt virtuális biztonsági autós fázis alatt megpróbálkoztak egy alternatív stratégiával. Ez azonban nem működött, és nemhogy Kimi Raikkönent sem tudta visszaelőzni, még a 18. helyről induló, végül második helyen végző Verstappen mellett sem tudott elmenni.

„Ha Maxról van szó, akkor inkább egy kicsivel több helyet hagyok” – mondta el Lewis Hamilton a Sky Sports riporterének a futam után.

Raikkönen inspirálóan hat Hamiltonra


„Nem éreztem nyomást az autóban. Inkább az előttem haladó srácoknak lehetett kellemetlen, én semmilyen kockázatot nem vállaltam. Rengeteg helyet hagytam Maxnak, aztán ráfutottam a törmelékre, és nem tapadt be az autóm.”

Annak ellenére, hogy sem a világbajnoki címet, sem a futamot nem tudta megnyerni vasárnap, Lewis Hamilton a verseny minden egyes pillanatát élvezte: „Egészen epikus verseny volt. Nagyon élvezetes volt és érdekes. Természetesen nem a harmadik helyen akartam végezni, de jó volt végre csatázni a többiekkel. A Ferrari ma gyorsabbnak bizonyult, jobb munkát végeztek. Gratulálok Kiminek, fantasztikusan versenyzett ma is. Inspirációt ad nekem, hogy előttem is állhat még néhány jó év. Persze az ő korában én már nem leszek itt” – jelentette ki Hamilton.

Ötödik világbajnoki címét így egyelőre még nem tudta megszerezni a Mercedes brit pilótája, erre legközelebb egy hét múlva, a Mexikói Nagydíjon lesz lehetősége.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: