DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönen: Jobb, mintha második lennék

Kimi Raikkönen megtörte a 113 verseny óta tartó nyeretlenségi szériáját, így nem fejezi be második ferraris időszakát sem győzelem nélkül. A gumikon és a Hamilton elleni csatán múlott a győzelem.

A finn pilóta már rögtön a rajtnál kihasználta azt az előnyét, hogy a jobban tapadó ultralágyakon rajtolt, míg a körülötte lévők, így Lewis Hamilton is csak a szuperlágy keverékeken vágott neki az USA Nagydíjnak. Egyformán kapták el a lámpák kialvását Hamiltonnal, de az elindulás utáni métereken a Ferrari jobban betapadt, így Raikkönen meg tudta előzni az ötödik világbajnoki címét még meg nem szerző britet.

„Ez egy nagyszerű hétvége volt, az egész fantasztikusan alakult. Jó volt a rajtom, aztán a végét viszont már keményen meg kellett nyomnom. A gumik már nem voltak a legjobb állapotban, de gyanítom ugyanez volt a helyzet Maxnál is.”

Raikkönen ezúttal többet mosolygott, mint annak idején


„Nagyon rég volt már, de végre újra itt vagyunk. Sokkal jobban örülök, mintha csak második lettem volna, boldog vagyok, de előre kell néznünk, hiszen van még néhány verseny hátra. A gumikkal egy eléggé nehéz egyensúlyozási mutatványt kellett előadnunk, de úgy látszik, hogy eléggé jól csináltuk, ráadásul nagyon jó csatákat láthattak a rajongók, és ez az, amit mi is akarunk.”

2013 márciusa óta tehát először nyert futamot Kimi Raikkönen, akkor a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon látta meg elsőként a kockás zászlót. Győzelmével hozzásegítette Vettelt ahhoz is, hogy még nem dőlt el a világbajnoki cím sorsa Lewis Hamilton javára, azonban valószínűleg, csak elodázniuk sikerült a dolgot, hiszen Hamilton összességében növelte előnyét a pontversenyben német riválisával szemben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: