Porsche
Klasszikus Porsche – a jövő legélvezetesebb befektetése
A valaha készült összes Porsche többsége még mind a mai napig az utakat rója. Ez pedig nem véletlen. Több mint 70 évnyi történelemmel ehhez már jóval többre van szükség, mint pusztán megbízható autókra. Elhivatott tulajdonosok és elkötelezett törődés kell hozzá, amelynek alapfeltétele a kötődés. A szerelem. A Porsche Classic pedig éppen azért született, hogy mindent megkaphassanak a klasszikusok.
részletekA Porsche vezetőjével tárgyalt az FIA elnöke
Bár a szándékot már megerősítették, hivatalos bejelentés továbbra is érkezett az Audi vagy a Porsche F1-es szerepvállalásáról. Utóbbi főnökével egyeztetett nemrégiben Mohammed ben Sulayem.
részletekHorner: A pénz döntő faktor lesz
Christian Horner szerint logikus lenne a Porsche-szerződés, de még korai erről beszélni, azt viszont nem szeretné, hogy a régi csapatok fizessenek azért, hogy újak érkezzenek a sportágba.
részletekHárom piros zászló után győzött a Toyota
Balesetek és a tipikus spái időjárás miatt többször is meg kellett szakítani a WEC idei második hatórás versenyét, amelyet egy ideig egy LMP2-es autó vezetett, s amelyen a GTE-ben a befutó döntött.
részletekAz Astont veheti meg a Volkswagen?
Exkluzív információkból raktuk össze a képet arról, hogy mi is zajlik a német márkánál és forrásaink szerint egy meglepő fordulattal akár Lawrence Stroll csapatát is megvásárolhatja a cég.
részletekVW-vezér: Csatlakozunk az F1-hez 2026-ban
A cégcsoport vezérigazgatója is tényként beszél a Porsche és az Audi Formula-1-es szerepvállalásáról: ha most nem döntöttek volna a beszállásról, talán tíz évet kellene várniuk.
részletek„A Red Bull-Porsche kiváló kombináció lehet”
Az Audi és a Porsche beszállását többen is egyre biztosabbnak veszik. Gerhard Berger úgy véli, ha a Porsche az energiaitalos istállóval áll össze, az gyümölcsöző együttműködés lesz.
részletekAz Alpine csak feltételesen örül az Audinak és a Porschénak
Úgy tűnik, hamarosan csatlakozhat a Formula-1 motorgyártói közé a két márka, érkezésük pedig az Alpine vezére szerint is színesítené a sportot, de fenntartásai is vannak.
részletekBinotto örül az Audi és a Porsche érkezésének
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az Audi és a Porsche márkái hamarosan beszállnak a Formula-1-be. A Ferrari csapatfőnöke szerint nagyszerű lenne, ha mindez valósággá válna.
részletekZöld jelzést kapott, de kivár az Audi és a Porsche
A Volkswagen felsővezetése gyakorlatilag rábólintott az F1-es tervekre, a két márka ugyanakkor megvárja a 2026-os motorformula véglegesítését – derült ki a rövid közleményükből.
részletekSajtó: Zöld utat kap az Audi és Porsche az F1-es szereplésre
Két egymástól független forrás szerint jövő héten összeül a Volkswagen vállalatcsoport igazgatótanácsa, hogy megszavazzák a konszern két márkájának Formula-1-es szerepvállalását.
részletekWehrlein először nyert a Formula-E-ben
Történelmi sikert aratott a Porsche kettőse Mexikóban. Pascal Wehrlein és André Lotterer már az edzéseken is kiváló tempót mentek, végül a versenyen is nekik jött ki a lépés.
részletek