Norris
Norris: Félek a sérüléstől és a haláltól
Még húszéves sincs, de a brit újonc máris többször lenyűgözően jó teljesítményt nyújtott az idei szezonban. Nem szégyelli bevallani, hogy fél a nagy balesetektől és a haláltól, de igyekszik kikapcsolni.
részletekNorris nem érti, mégis mit gondolt Stroll
Nyilatkozott a Spanyol Nagydíj egyetlen balesetének két résztvevője: Egyikük nem érti a másik gondolatmenetét, a másikuk pedig nem tudja, jól döntött-e, amikor bevállalta a kanyart.
részletekSzuperizgalmas bajnokság a nagyok árnyékában
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is eljátszunk a gondolattal, hogyan nézne ki az F1 a három nagycsapat nélkül: következik a B-liga összefoglalója Raikkönen remeklésével és a Renault égésével.
részletekNorris megúszta, pedig a falnak csapta
Remek teljesítménnyel, kettős pontszerzést könyvelhetett el a McLaren-Renault Bakuban. Lando Norris többször is nekikoccant a falnak a versenyen, egyszer igen erősen odavágta, de szerencséje volt.
részletekMcLaren-pilóták: Kevesebb előzést hozhat az új safety car-szabály
Kevésbé izgalmas újrarajtokra számít a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjon Lando Norris és Carlos Sainz, melyért az idei szezonra módosított, biztonsági autós fázisokat érintő reguláját okolják.
részletekNorris ismét erőn felül teljesített a McLarennel
Egyre inkább kijelenthető, hogy Lando Norris személyében igazi kincsre lelt a McLaren idén. Négyből harmadszor került az időmérő döntő szakaszába és ott is rendkívül versenyképesnek bizonyult.
részletekA McLarent a kínai versenytempó élteti
Pont nélkül maradt a wokingi alakulat Sanghajban, de ez nem csak rajtuk múlt: Danyiil Kvjattal baleseteztek és kerültek a mezőny végére a pilótáik, de a csapatfőnök így is látja a pozitívumokat.
részletekKi kit okol a Sainz–Kvjat–Norris balesetben?
Három pilóta versenyét pecsételte meg a Kínai Nagydíj elején történt ütközés. Sainz szerint egyértelmű, hogy a rajt után túlságosan siető Kvjat hibázott, az orosz viszont a stewardokkal akar beszélni, miért kapott büntetést.
részletekHakkinen: A McLaren a legjobb úton jár
Bár a megbízhatóság még nem a legtökéletesebb, Mika Hakkinen úgy érzi, egykori munkaadója az elmúlt évek szenvedése után végre jó útra lépett, leginkább a csapatvezetésnek köszönhetően.
részletekNorris fellélegezhet, már bizonyított
A Formula-1-ben egy fiatal tehetség sem ülhet nyugodtan a babérjain, a bemutatkozás pedig különösen nagy nyomással jár. Lando Norris azonban máris bizonyított, némileg megnyugodhat.
részletekNorris sajnálja csapattársa balszerencséjét
Carlos Sainz önhibáján kívül egyik futamot sem tudta még befejezni idén, Lando Norris viszont reméli, hogy a spanyol pilóta jobb versenyeket fog futni a továbbiakban.
részletekAlonso reméli, tényleg segíthetett
A McLaren eredményes és hasznos tesztnapokat zárhatott Bahreinben, Carlos Sainzon és Lando Norrison kívül Fernando Alonsóval a volánnál. Szerdán sokat behoztak a korábbi hátrányból.
részletek