Norris
Piastri már várja a Norris melletti versenyzést
Az ausztrál pilóta jövőre a Formula-1-ben ötödik évét kezdő brit oldalán szállhat majd harcba a száguldó cirkuszban. Bízik benne, hogy jól tudnak majd közösen dolgozni.
részletekNorris elképesztőnek tartja Verstappent
A McLaren istálló pilótája szerint a Red Bull regnáló világbajnoka, aki jó úton jár második egyéni címének megszerzése felé, a sportág legtehetségesebb versenyzői közé tartozik.
részletekA McLaren versenyképes autóval kezdené a 2023-as szezont
Már a következő szezonra koncentrálnak a wokingi alakulatnál, a sikerekhez pedig úgy érzik, az idei autó tulajdonságaiból is sokat meríthetnek. Erről a csapatfőnök és a technikai igazgató beszélt nemrégiben.
részletekNorris: Az autó nem illik a stílusomhoz
Sokan vélik úgy, hogy a McLaren idei autója Lando Norrisnak fekszik jobban, azonban a brit versenyző úgy látja, inkább a csapattársára lett szabva. A fiatal pilóta szerint sokan tévednek ebben.
részletekHamilton igyekszik támogatni a fiatalokat
A hétszeres világbajnok szerint fontos, hogy a tapasztalt versenyzők segítsék a fiatal titánokat, akik véleménye szerint még nem teljesen tudják eldönteni, hogyan menedzseljék pályafutásukat.
részletekNorris úgy érzi, már most ő a csapat vezére
A McLaren ifjú brit pilótája nem tart attól, hogy Oscar Piastri érkezésével jövőre neki kell a vállára vennie a csapatot, hiszen érzése szerint már most is abban a pozícióban van a wokingiaknál.
részletekRosberg: Norris véget vethet Piastri karrierjének
Nico Rosberg szerint Piastri bátor döntést hozott a McLarenhez való igazolással, azonban figyelmeztetett – a dolog hamar a visszájára fordulhat, amennyiben az ausztrál vereséget szenved Norristól.
részletekNorris szerint nincs sorrend a McLarennél
Cáfolja azt a felvetést a fiatal brit pilóta, hogy sorrendet alkalmaznának a McLaren csapatánál a versenyzők között. Norris úgy véli, túl sok vita van erről a témáról.
részletekNorris: Nem a hetedik helyekért vagyok itt
Elégedett vele a McLaren versenyzője, hogy pillanatnyilag ő áll a legjobban a nagycsapatok versenyzői mögött, de hosszú távon a célja az, hogy futamgyőzelmekért harcolhasson az F1-ben.
részletekNorris szerint túl sok hibát vétett a McLaren
A wokingiak a második rajtsor kisajátítása után csupán egy hetedik helyet tudtak felmutatni a vasárnapi Olasz GP-n, Norris szerint azonban könnyedén az első ötben végezhettek volna a hibák nélkül.
részletekA második sorból is az Alpine-ra koncentrál Norris
A rajtbüntetéseknek köszönhetően a harmadik és negyedik pozíciókból vághat neki a két McLaren az F1-es Olasz Nagydíjnak, de a jó lehetőség mellett is elsősorban a fő riválist győzné le a fiatal brit.
részletekNorris negyedikként végzett, de pesszimista
A McLaren brit pilótája örül, hogy a gyenge első edzéshez képest hatalmasat fejlődtek késő délutánra, ám úgy érzi, az Alpine még mindig jobb. A versenyen pedig a Red Bullok gyorsan megelőzik majd.
részletek