DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Amiben rosszabbak lettek az új F1-es autók

Alapvetően beváltották a 2022-es szabályok a hozzájuk fűzött reményeket, de Lando Norris rámutatott egy területre, ahol visszalépés történt.

Az elmúlt évek legjelentősebb technikai szabálymódosításait vezették be tavaly a Formula-1-ben: a korábbitól teljesen eltérő filozófia szerint építették az autókat. A hetvenes-nyolcvanas években már látott „ground effect” autókkal azt a célt akarták elérni, hogy a leszorítóerő jórészt az autó alatt áramló levegő által keletkezzen, ne pedig a szárnyakon. Az aerodinamikai elemek ugyanis megkavarják a levegőt, amely károk hatással vannak a másik autóra és annak leszorítóerejére, ha azok közel szeretnének kerülni az elöl haladóhoz.

A lépés alapvetően bevált, 2022-ben szorosabban tudták követni egymást a versenyzők a futamokon, ami az előzések számában emelkedésében is megmutatkozott. Volt azonban egy hátulütője is az új autóknak: mivel csökkent az úgynevezett piszkos levegő (dirty air), emiatt az egyenesekben a szélárnyék hatása is visszaesett – ami viszont megnehezítette a sikeres manőverek kivitelezését.

f1-norris-2022-spa



Erre a jelenségre mutatott rá Lando Norris is a RacingNews365.com szaklapnak nyilatkozva: „Azt mondanám, hogy a versenyzés egyértelműen élvezetesebbé vált” – értékelt a McLaren pilótája. „Kevesebbszer fordult elő, hogy kicsivel gyorsabb voltál, mint az előtted haladó, de nem tudtál semmit tenni és mögötte töltötted az egész futamot, de legalábbis úgy tűnt, hogy jobb esély volt rá, hogy verseny alakuljon ki.”

„Néhány pálya viszont rosszabb volt a versenyzés szempontjából, mert nehezebb volt előzni és csatázni, mivel jóval kisebb volt a szélárnyékhatás – amiről nem is igazán beszélnek az emberek. A szélárnyékban sokkal könnyebb követni a másikat, és ennek az effektusnak köszönhetően volt elég jó a versenyzés az előző években.”

„2022-ben például Spa volt az egyik legrosszabb futam előzés szempontjából – nem volt rossz, de annyira jó sem. Korábban az utolsó sikán előtti hátsó egyenesben majdnem előzni tudtál, annyira jelentős volt a szélárnyék, most viszont fél másodperc helyett csak egy tizedet nyersz, a DRS pedig semmit nem használ a kisebb szárnyszög miatt. Szóval Spában valójában rosszabb volt a versenyzés, de a legtöbb helyszínen jobb lett, szóval végső soron úgy gondolom, jók az új szabályok” – összegzett pozitívan Norris.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: