DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
Egyéb

„Egész nap játszottunk” – ilyen volt együtt lakni Norrisszal

Lando Norris korábbi lakótársa beszélt arról, hogy milyen időszakot töltöttek együtt annak idején – nem állítja, hogy a brit volt a legrendszeretőbb srác.

Sacha Fenestrazt kereste meg a brit Daily Mail, és többek között arról kérdezték, hogy milyen volt együtt élnie 2018-ban Lando Norrisszal. A manapság már Formula-E-pilótaként versenyző Fenestraz 2018-ban a Formula-3-as Európa-bajnokságban és a GP3-ban szerepelt, és együtt lakott az akkor már F2-es versenyzőként és F1-es tartalékpilótaként dolgozó Norrisszal egy lakásban, Guildfordban.

„Nehéz volt kerülgetni a lakásban a Weetabix-dobozait, annyi volt belőlük. Nem ő volt a leginkább rendszerető srác, akivel valaha találkoztam, de ma már csak nevetünk ezen” – mondta Fenestraz a lapnak.

f1-norris-mclaren_2



„Álomszerű volt. Nem fogom azt mondani, hogy az volt a legegészségesebb élet, amit akkoriban éltünk, mert egész nap szimulátoroztunk, egész nap játszottunk. De közben azért edzettünk is, jó móka volt. Emlékszem, hogy nagyon meleg volt nyáron, Lando mindig azt mondta, hogy nem kell nekünk klíma, mert jövő héten újra hűvös és esős lesz az idő. Ebből hónapokig tartó hőség lett, amikor pedig elmentünk klímát menni, már kifogyott mindenhol, szóval tikkasztó hőség volt a lakásban. Jó kapcsolatba kerültünk, jól szórakoztunk” – tekintett vissza az együtt töltött időre.

A pilóta a Nissan versenyzőjeként harcolhat az FE-ben, ami szerinte közelebb viszi őt az F1-es céljához, mert továbbra is az az álma, hogy bekerüljön oda, ahol Norris most van.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: