DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Ez Norris nagy erőssége volt főnöke szerint

Kevesen veszik észre, mennyire gyorsan tud egy új autóhoz alkalmazkodni Lando Norris – erre mutatott rá Trevor Carlin, akinek csapatában az F1 előtt versenyzett.

Trevor Carlin nagyon jól ismeri Lando Norrist: a pilóta alacsonyabb formulaautós pályafutásának többségét a Carlin csapattal töltötte. A brit alakulattal nyerte meg 2015-ben első nekifutásra hazai F4-es bajnokságát, 2017-ben szintén elsőre az F3-as Európa-bajnokságot, egy évre rá pedig újoncként ezüstérmes lett a Formula-2-ben. Carlin ebből az időszakból Norris egyik tesztjét idézte fel egy számára új autóval.

„Már az első napon, amikor tesztelt, hozta a referenciaversenyző köridejét. A további öt-hat nap folyamán már csak ezt tökéletesítette” – mutatott rá a Skynak Carlin, milyen gyorsan fel tudja venni Norris a tempót egy új autóban. „Nem kellett először a sebességet megtalálnia, már az első nap gyors volt annyira, hogy a referenciaversenyző szintjén legyen. Sokaknak ez nem tűnik fel, de én a szemtanúja voltam és hiszek benne.”



„Sokan kérdeznek engem róla, és csak annyit mondhatok, személy szerint nyerő választásnak tartam. Ha megadják neki a megfelelő autót és felszerelést, akkor mindig szállítja az eredményt. Ahogy most is látjuk” – tette hozzá.

Norris 15 évesen került a Carlin kötelékébe, kis növéséből pedig további hátrány származott. A csapatfőnök felidézte, milyen átalakításokra volt szükség az F4-es autón:

„Még mindig emlékszem az első üléspróbájára. 15 éves volt akkor, és későn érő típus, már ami a magasságot illeti. Most már persze felnőtt. De meg kellett emelnünk a teljes pedálrendszert, a kormányrudat pedig meg kellett hosszabbítanunk, de annyira, hogy már szinte meghajolt. De őt ez sem zavarta, miközben vezetett” – mondott egy tovább példát Norris alkalmazkodóképességére Carlin.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: