DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Menetpróba

Menetpróba - Ford Kuga FHEV Vignale

A kék ovál közepes méretű szabadidő-autója – a teljesen elektromos kivételével – minden hajtásmóddal elérhető. A legfrissebb verziót, az öntöltő hibridet azért próbáltuk ki, mert alacsony fogyasztásáról sok jót hallottunk.

részletek

Menetpróba - Audi Q5 40 TDI quattro S-tronic

A ráncfelvarráson átesett közepes méretű szabadidő-autó napfénytető és több más fényűzést biztosító extra nélkül is élvezhető. Sőt, turbódízel motorral is.

részletek

Menetpróba - Toyota Yaris Cross 1,5 Hybrid Executive 4 x 4

A szabadidő-autók térhódítása nem ismer határokat. A kisautó méretűek ligájában már húsz körüli a létszám, ebbe a sűrű mezőnybe érkezett a világ legnagyobb gyártójának újdonsága.

részletek

Menetpróba - Aston Martin DBX

A városi szabadidő-autók divatjának hajnalán még szinte az összes nagy presztízzsel rendelkező luxusmárka tiltakozott a SUV-ok gyártása ellen. Pedig a Porsche egyenesen ezen a hullámon lovagolva tett szert újabb lendületre, így nem meglepő, hogy lassan a Lamborghini, a Maserati, a Bentley és a Rolls-Royce is kijött a saját modellel. Az Aston Martin csak késlekedve adta be a derekát, de tavalytól már elérhető a DBX. És miután F1-es kötödésé is van, nem meglepő, hogy nem tudtunk ellenállni a kipróbálásának.

részletek

Menetpróba - Hyundai Ioniq 5 Comfort Edition 2WD 72,6 kW

Az utóbbi időkben az a mondás terjedt el autós körökben, hogy a koreaiak az új japánok. Akik ráadásul a friss elektromos autógenerációjuk megérkezésével léptek még egy szintet. Lássuk, mi igaz a pletykákból, és milyen autó a legmodernebb Hyundai Ioniq 5!

részletek

Menetpróba - BMW iX3

A bajor autógyár közepes méretű szabadidő-autóját már szinte az összes hajtásmóddal el lehet érni. Mi a legzöldebb kivitelt teszteltük, amely hátul hajt, és amelynek már az utódja is a nyakunkon…

részletek

Menetpróba - Cupra Leon e-Hybrid

A temperamentumos spanyol márka kombija a vérpezsdítő külsőt ötvözi a tölthető hibrid technikával. Ez az új divat?

részletek

Menetpróba - Volkswagen Tiguan 2,0 TDI 4Motion DSG

A német márka mára az egyik legszélesebb szabadidőautó-kínálattal rendelkező autógyártóvá vált. Nemrég frissült tesztautónk leginkább az elektronika terén erősödött, így továbbra is a VW egyik legjobban fogyó típusa lehet.

részletek

Menetpróba - Mercedes-Benz EQA 250e

A csillagos márka belépőszintű e-modellje hozza a tőle elvárt színvonalat, de pár dologban azért elmarad a direkt elektromos autónak tervezett konkurensektől.

részletek

Menetpróba - SsangYong Rexton 2,2 e-XD1

A legrégebbi koreai autógyár frissítette csúcsmodelljét, amelyet új váltóval és sok aprósággal tettek jobbá.

részletek

Menetpróba - Volkswagen Arteon Shooting Break 2.0 TDI R-Line

Tesztautónk az egyik legszebb német négykerekű, ráadásul a manapság kevésbé divatos hajtáslánccal is elbűvölő a különleges kombi.

részletek

Menetpróba - Toyota Hilux 2,8 4 x 4 D–4D Invincible

A hazai és az európai kisteherautós piac változásaira reagált a japán gyártó, amikor kihozta népszerű típusának csúcsverzióját. Az újdonság szórakoztatóbb átlagos társainál, és mindenhol jól teljesít.

részletek