Magnussen
Magnussen nyomás nélkül versenyezhet
Bár nem tett le az álmáról, és továbbra is világbajnok szeretne lenni, Kevin Magnussen úgy érzi, lekerült a teher a válláról. A dán versenyző szerint kevés esély van arra, hogy elérje a célját.
részletekHosszabb és önálló sprintek kellenének a versenyzők szerint
George Russell a nagyobb táv révén jobban szerepet kapna a gumikezelés, Kevin Magnussen pedig úgy látja, ha nem a rajtrácsról döntene a szombati „kisfutam”, több kockázatot vállalnának.
részletekEzzel a „köszöntéssel” sokkolta Schumacher Magnussent
Egy „klasszikust” idézett a német pilóta, mikor röviddel a bahreini teszt előtt Kevin Magnussen betoppant a Haashoz. Jó a humorérzéke – vélekedik a dán versenyző.
részletekPerez: Büntessék a piros zászlót okozókat
A Red Bull mexikói pilótája úgy véli, nincs rendben a jelenlegi szabályozás, hogy az időmérő döntő szakaszában a megszakítást előidéző pilóták végül előttük végeznek a rangsorban.
részletekMagnussen elégedetten távozott Imolából
A kilencedik helyen zárt Kevin Magnussen, így ismét pontokat szerzett a Haas csapata számára. A dán pilóta úgy gondolja, elérték a céljaikat, de a stratégiát tekintve talán túl óvatosak voltak.
részletekMagnussen: A lágy gumi lett volna a jó döntés
A negyedikről a nyolcadik helyre esett vissza az imolai F1-es sprinten a Haas pilótája, aki bevallotta: meglepődött, amikor látta, hogy szinte mindenki a legpuhább abroncsot választotta.
részletekMagnussen: Szerencse, hogy folytathattam
Úgy tűnt, a legfontosabb szakaszban vége az időmérőjének, a dán pilóta azonban megmentette a helyzetet és a végén egy újabb remek eredménnyel örvendeztette meg a Haast. Tartaná a jó formát.
részletekMagnussen nagyon várja a sprintfutamot
Tavaly nem volt alkalma megtapasztalni a sprintkvalifikációs formátumot Kevin Magnussennek, aki kifejezetten izgatott a lebonyolítás miatt. A dán pilóta úgy véli, egy nagyszerű eseményre van kilátás.
részletekMagnussen nem zárja ki, hogy dobogóra állhat
A fantasztikus visszatéréssel jelentkező dán pilóta nagyon szeretne elcsípni az idei évben egy dobogós helyezést, ami nem is tűnik lehetetlennek. Igaz, azt sejti, hogy nem önerőből.
részletekMagnussen nem érzi magát falkavezérnek
Alaptalannak gondolja azokat a kijelentéseket a dán pilóta, hogy ő lenne a Haas alapembere. Szerinte a tapasztalata nem jogosítja fel semmilyen szerepre, és csapattársa munkája is éppoly hasznos.
részletekA negyedik DRS-zóna kivételét kárhoztatják a versenyzők
Az F1-es mezőny nagy része egyetért abban, hogy biztonsági szempontból jó döntés volt szombatra kivenni a negyedik DRS-zónát, viszont azzal több előzést láthattunk volna vasárnap.
részletekMagnussen: Nem edzettem másfél évig
A Haas visszatérő dán pilótája nem gondolta, hogy ilyen formában kellene lennie, most pedig olyan keményen edz, ahogy csak tud - Dzsiddában csak támasztotta a fejét, tartani nem tudta...
részletek