DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Magnussen: Érdekesebb és szórakoztatóbb lett az F1

A Haas egy év után visszatérő dán pilóta úgy érzi, az új szabályok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket: idén valóban minden istálló eséllyel indul harcba, ezáltal élvezetesebbé vált a versenyzés.

Míg tavaly még egyértelmű sereghajtó volt a Haas, idén határozottan csatlakozott a középmezőnyhöz – még ha a bahreini nyitányon produkált csodát nem is tudták azóta megismételni. A többször is pontot szerző Kevin Magnussen azonban így is pozitívan értékelte az eddigi öt versenyt: „Úgy gondolom, meglehetősen elégedettek lehetünk a szezonkezdetünkkel. Mindig vannak dolgok, amiket jobban csinálhattunk volna, és egyértelműen ez a helyzet idén is, de nem volt rossz az indítás és várjuk az évad további részét” – nyilatkozta a dán a barcelonai hétvége előtt az F1i.com hasábjain.

magnussen-haas-miami



Amivel viszont különösen elégedett volt Magnussen, az a 2022-es szabályváltozások hatása. A Formula-1-be egy év kihagyás után visszatérő pilóta szerint a módosítások megkavarták az erőviszonyokat, ráadásul a szokottnál is érdekesebbnek ígérkező fejlesztési verseny révén – amelybe egyelőre a Haas még nem száll be – még év közben is borulhat a sorrend:

„Szerintem jó esély van rá, hogy az erősorrend valamelyest változni fog az év során. Láthattuk, hogy a Mercedes formán kívül van, az Alfa Romeo közben olykor dobogóesélyes tempót mutat, máskor pedig mi is ott voltunk, szóval szoros a versengés, és úgy gondolom, érdekesen alakulhat az idény. Az nem túl mókás, ha tudod, hogy esélyed sincs versenyképesnek lenni, ezúttal viszont szó sincs ilyesmiről, mindenkinek van esélye. Szerintem ez így sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb – én biztosan jobban élvezem.”

Egyetértett egyébként Magnussennel csapattársa, az egyelőre pont nélkül álló Mick Schumacher is: „Már most láttunk néhány változást, a csapatok még mindig roppant közel vannak egymáshoz, és pontosan ezt akarjuk látni, végső soron ezért is voltak ezek a szabálymódosítások. Remélhetőleg a szezon végén sem lesznek nagyobbak a különbségek, sőt inkább kisebbek lesznek, s a csapatok még mindig keményen fognak harcolni egymással, a középmezőny pedig utolérheti a két élcsapatot, a Red Bullt és a Ferrarit.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: