DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Haas egyelőre nem fejleszti az autóját

Bár a többség valószínűleg a Spanyol Nagydíjra időzíti a legújabb fejlesztéseket, a Haas csapata egy másik utat választ. Günther Steiner szerint ezek nélkül is elég potenciál van a versenygépükben.

A Spanyol Nagydíjjal indul be igazán a Formula-1 európai szezonja, ami általában magával vonzza azt, hogy a csapatok új fejlesztésekkel jelennek meg. Mindez idén sem lesz másképp, ám nem mindegyik istálló követi ezt a trendet. A Haas alakulata például minden bizonnyal kimarad ebből, amit Günther Steiner is megerősített.

A csapatfőnök úgy érzi, egyelőre érdemes várniuk, de ez nem jelenti azt, hogy a háttérben nem dolgoznak az újításokon.



„Általában Spanyolország a legkézenfekvőbb hely arra, hogy frissítéseket hozzunk, és szerintem elég sok csapat tervez ilyet. Nem tudom, hogy mekkora különbséget jelentenek majd az egyes autókon, és hogy mit hoznak, de mi úgy döntöttünk, várunk még egy kicsit a fejlesztésekkel, mivel úgy gondolom, ezek nélkül is megvan a teljesítmény az autóban, amit a pályán kell kihoznunk. Ez néha sikerül, néha nem” – idézte Steiner szavait a PlanetF1.

Steiner azt is elárulta, hogy mikorra várhatóak fejlesztések az amerikai istálló autóján.

„Van egy jó frissítő csomagunk, ami körülbelül négy vagy öt futam múlva jön, szóval bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban. Hogy a többiek mit hoznak, azt egyelőre nem tudom, de jövő hétfőn sokkal többet fogok tudni” – tette hozzá.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: