Kubica
Russell semmin sem változtatna
A Williams brit újonca annak ellenére máris megmutatta tehetségét a Formula-1-ben is, hogy ő az egyetlen, aki még nem szerzett pontot a mezőnyben. Elégedett, újra lefutná az első félévet.
részletekKubicával egy pályán Vogel Adrienn
Magyar résztvevője is lesz a lengyelek egyik legnagyobb és legnépszerűbb autós rendezvényének: Vogel Adriennt is meghívták a most hétvégi Verva Street Racingre. A kétnapos program sztárvendége Robert Kubica lesz Gdyniában, ahová több mint kétszázezer embert várnak.
részletekKubica rajongói zaklatják Russellt
Online zaklatást kénytelen elviselni George Russell, az elkövetők minden esetben lengyelek, akik vélhetően Robert Kubica túlfűtött rajongói. Az ügyben érdekesség, hogy a két pilóta jó viszonyban van.
részletekTöretlen a bizalom Kubica iránt
Bár egyelőre eléggé alulteljesít a nyolc év után visszatérő lengyel pilóta, szponzorának esze ágában sincs kihátrálni mögüle, Williams pedig kijelentette, hogy pont ilyen versenyző kellett nekik.
részletekKubica: Egyelőre nem támadtunk fel
Amellett, hogy mindenki örült George Russell váratlanul erős időmérős teljesítményének a Magyar Nagydíjon, hurráoptimizmus nincs a csapatnál, és Kubica is egyelőre csak ott tart az örömmel, hogy ismétlést vár ebből a teljesítményből a nyári szünet után.
részletekSokat vár a Williams a szezon második felétől
Az első életjelet a 2019-es szezon során a Magyar Nagydíj hétvégéjén mutatta a Williams az újonc George Russell teljesítményének is köszönhetően. Claire Williams csapatfőnök szerint ez fejlesztéseknek is köszönhető, amiktől sokat vár.
részletekRussell: A Williamsnek is dinamikusabban kell gondolkoznia
A Williams újonca szerint ahhoz, hogy meg tudják ismételni a magyar hétvégén általa elért jó időmérős eredményt, a csapatnak frissebben, dinamikusabban kell gondolkoznia a jövőben.
részletekKubica: Russell beállításaival még lassabb voltam
Bár a bajnokságban egyelőre kettejük közül csak Kubica szerzett pontot, összességében a brit újonc sokkal jobb teljesítményt nyújt. A Hungaroringen igazán kicsúcsosodott a kettejük közti különbség.
részletekRussell felbátorodott a hungaroringi csatákon
A Williams F1-es újonca a Magyar Nagydíj után örömmel mesélt arról, mennyire jó érzés volt végre más autók ellen is csatázni. A rajt után két ellenfelét is megelőzte, amiről élvezettel mesélt.
részletekKubicának még csak nem is volt különösebb baja az autójával
Ameddig George Russell parádézott és kis híján továbbjutott a Q2-be az erősnek még mindig nem mondható Williamsszel, addig Robert Kubica jókora verést kapott az újonctól a Magyar Nagydíj időmérőjén.
részletekRobert Kubicától kapott vezetéstechnikai tanácsokat Vogel Adrienn
A slick gumik versenykörülmények közötti kezeléséről, magyar- és nemzetközi raliról volt szó főként Vogel Adrienn és Robert Kubica találkozóján. A Williams Forma-1-es pilótája emellett vezetéstechnikai tanácsokat is adott a magyar pálya- és raliversenyzőnőnek.
részletekKubica: Két dolog jó, a többi nem
Azt túlzás lenne állítani, hogy látja a kiutat az alagútból a Williams lengyel F1-es pilótája, de legalább azt a két területet meg tudta jelölni, ahol nincsenek hátrányban a riválisokhoz képest.
részletek