DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Russell: A Williamsnek is dinamikusabban kell gondolkoznia

A Williams újonca szerint ahhoz, hogy meg tudják ismételni a magyar hétvégén általa elért jó időmérős eredményt, a csapatnak frissebben, dinamikusabban kell gondolkoznia a jövőben.

George Russell az autó addigi teljesítményét figyelembe véve kiváló formát mutatott a Magyar Nagydíj időmérőjén és csak kicsi híja volt, hogy továbbjusson a Q2-be. Az újonc úgy nézett ki, jobb munkára tudja fogni az autóját az addig eltelt versenyekhez képest, köszönhetően többek között az autóra pakolt új aeroalkatrészeknek is, és bár bízik benne, hogy a mogyoródi eredmény megismétlődhet, tudja, ezt nem lesz olyan egyszerű összehozni.

„Szeretném hinni, hogy folytatni tudjuk, és ilyen teljesítményre leszünk képesek a következő versenyeken is” - fogalmazott reménykedve Russell a Motorsport.com portáljának. „Nem vagyok viszont erről meggyőzve. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, sokkal kevesebb előre megkomponált forgatókönyvvel kell rendelkeznünk, cserébe viszont dinamikusabb gondolkodásmódra van szükség. Nem próbáltunk ki mindent, amit kipróbálhattunk volna, főleg a gumikkal bántunk kicsit túl visszafogottan, ezt bánom egy kicsit.”

00119017_899



Az újonc ettől függetlenül így is előrelépésről beszél. „Úgy gondolom, óriásit léptünk előre, főleg egy körön. Pénteken a nap elején még azt hittem, csak a hibáik miatt vagyunk Lance és a Racing Point előtt, de később kiderült, hogy ezek a reális erőviszonyok. Ezt kell most tovább vinnünk, valamint most az jön, hogy a versenyen is fejlődni tudjunk. Az időmérőn több dolog is segített nekünk, a gumikkal például nagyon betaláltunk, de a versenyen még mindig nincs elég leszorítóerőnk.”

Russell úgy véli, egy dologra kell nagyon ráfeküdniük a közeljövőben: a gumikra. „Az F1-ben jelenleg a gumik működése rettenetesen komplex, a Q1-ben pedig két lehetőséged van arra, hogy kihozd belőlük a maximumot. A pálya állapota ilyenkor ráadásul rengeteget változik, így rengeteg mindenhez kell alkalmazkodnod. Nagy kár, hogy ezeknek a szerepe ennyire fontos lett, de a részemről csak az számít, hogy a lehető legtöbbet tudjuk kihozni az autóból, beleértve a gumikat is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: