Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 18. szerda
F1

Töretlen a bizalom Kubica iránt

Bár egyelőre eléggé alulteljesít a nyolc év után visszatérő lengyel pilóta, szponzorának esze ágában sincs kihátrálni mögüle, Williams pedig kijelentette, hogy pont ilyen versenyző kellett nekik.

2006-ban, év közben léphetett fel és vehette át a gyengén muzsikáló Jacques Villeneuve helyét a BMW-nél a szezont még tesztpilótaként megkezdő Robert Kubica, aki rögtön le is tette névjegyét a száguldó cirkuszban. Harmadik versenyén azonnal dobogóra állhatott és a következő években a szakértők az egyik legjobb pilótának tartották a mezőnyben.

2008-ban futamgyőzelmet is szerzett, a hírek szerint pedig előszerződéssel rendelkezett a Ferrarival, ahova 2012-ben igazolhatott volna át. Erre azonban már nem volt lehetősége, egy évvel korábban ugyanis rendkívül súlyos ralibalesetet szenvedett Olaszországban, aminek következtében jobb karja a mai napig csak korlátozott mozgásra képes.

Szó sincs arról, hogy csalódtak volna Kubicában

A lengyel nem adta fel, bő két évvel ezelőtt váratlanul újra tesztelni kezdett a Formula-1-ben, először a Renault, majd a Williams színeiben, tavaly tesztpilótaként alkalmazták a grove-iak, idén pedig állandó ülést kapott, ami kisebbfajta szenzációként hatott. Pechjére azonban eddig elhomályosítja őt a sokak által óriási tehetségnek tartott újonc csapattárs, George Russell, aki szakértők szerint később jó eséllyel világbajnok lehet a Formula-1-ben.

A csapatfőnök így is elégedett a 34 esztendős lengyellel. „Éppen ilyen versenyzőre volt szükségünk, mint Robert, komoly mérnöki és technikai tudás lakozik benne. Persze, hogy ez a szezon nem könnyű számára, de sem Robert, sem George nem lehet képes igazán megmutatni képességeit egy ilyen versenyautóban. Robert így is mindent úgy tesz, ahogy azt korábban elvártuk tőle” – dicsérte meg pilótáját Claire Williams.

Egy pillanatig sem volt titok, hogy Kubica óriási szponzori hátterének is köszönhette a szerződést, hazai támogatója pedig változatlanul kitart mellette. „Robert remekül harcol. Lengyel és szeretnénk őt ezután is támogatni” – nyilatkozta a főszponzor, PKN Orlen főnöke, Daniel Obajtek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?