DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Időmérő

Masi: Nincs rendben a pilóták egymás közti időmérős megegyezése

Egyre gyakrabban kerekedik vita abból, hogy a pilóták nem tartják be a hallgatólagos egyezséget az időmérő hajrájában alkalmazott előzési tilalomról. A versenyigazgató szerint sincs rendben a dolog.

részletek

Így áll az időmérős harc a csapatokon belül

Még két veretlenünk van idén, közben a McLarennél Norris teljesen elhomályosítja Ricciardót. Alonso és Vettel a kezdeti gyengélkedés után már kezdi a maga javára fordítani a párharcot.

részletek

Alfa: Raikkönen javuljon az időmérőkön

Az Alfa Romeo pontszerzéseiben döntő fontosságú lehet, hogy Kimi Raikkönen egykörös tempója feljavul-e. A főmérnök szerint ugyanis versenyen mutatott sebessége még mindig kiváló.

részletek

Alonso valóban kezdi igazán elkapni a fonalat

Igaza lehetett Alain Prostnak, az idényt gyengélkedve indító Fernando Alonso egyre inkább ráérez a vezetésre. A spanyol boldog a mostani időmérőn megszerzett nyolcadik rajtkockával is.

részletek

Hamilton: Nincs meg a tempónk a Red Bullok megelőzéséhez

Az első sorból induló hétszeres F1-es világbajnok szerint átlagosan negyed másodperc Verstappenék előnye a spielbergi hétvégén. Bottas ugyanakkor büntetése ellenére is optimista.

részletek

Vettel vállalja: Ezt én szúrtam el

Hiába jelentkezett biztató tempóval Sebastian Vettel a szabadedzéseken, az időmérőn a szoros versengésben alulmaradt és nem sikerült bejutnia a Q3-ba. A német vállalja, ő a hibás.

részletek

Vettel: A versenytempónk gyenge, essen az eső

A négyszeres világbajnok az Aston egykörös sebességével elégedett, ám aggódik a vasárnapi tempójuk miatt, ezért inkább azt kívánja, jöjjön az eső, mert akkor jobbak az esélyeik.

részletek

Vettel közel állt egy újabb meglepetéshez

Bár Franciaországban a hétvége korábbi részében látványosan szenvedett az Aston Martin, Sebastian Vettel éppen az időmérőre találta meg a jó tempót. De nem akart lágyon rajtolni és hibázott is.

részletek

Sainz könnyedén legyőzte Leclerc-t

A Mercedesek és a Red Bullok mögötti legjobb helyezést csípte el a Francia Nagydíj időmérőjén a remeklő Carlos Sainz. A spanyol elhintette, innentől nem fejlesztik a 2021-es autót.

részletek

Hamilton: Ha tudok, már az első kanyarban előzök

A Mercedesnek alapvetően eddig kiválóan fekvő pályán szenvedett vereséget az időmérő edzésen Lewis Hamilton Max Verstappentől. A brit az esőben és az első kanyarban is bízik.

részletek

Ez volt a Francia Nagydíj időmérője

A Paul Ricardon tartják a szezon hetedik versenyén, és a francia pálya szabadedzések alapján a Red Bull felé lejt – de mi lesz az időmérő eredménye? Szövegesen közvetítünk róla.

részletek

Wolff: Nem volt csapatutasítás Hamilton segítése

A Mercedes csapatfőnöke szerint nem hangzott el semmi konkrét csapatutasítás, hogy Valtteri Bottasnak kötelező szélárnyékot húzni Lewis Hamilton számára, a pilóták döntése volt.

részletek