DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Statisztika: Így teljesítettek a csapattársak az időmérőkön

Abu Dhabiban véget ért a 2021-es Formula-1-es szezon utolsó időmérő edzése. Lássuk, hogyan teljesítettek egymással szemben a csapattársak. Voltak kisebb-nagyobb meglepetések.

Lezajlott a 2021-es szezon utolsó időmérő edzése is, így idén is elhoztuk nektek, hogy miként végeztek a csapattársak egymás ellen a kvalifikációk alatt. Az összevetésbe nem számít bele semmilyen büntetés, sem a sprint, egyedül az időmérő edzésen megfutott leggyorsabb köridejük.

Kezdjük azzal, amire már egy ideje nem volt példa: idén senki sem kapott ki nullára a csapattársával szemben. Ehhez a legközelebb Yuki Tsunoda állt, aki épp Abu Dhabiban mentette meg magát ettől a szégyentől, persze így is ő áll legrosszabbul a csapattársak egymás közti mérlegében.



2021-re Ocon feltámadt, miután tavaly Ricciardo csúnyán lealázta szombatonként, most viszont a kétszeres világbajnok Fernando Alonso ellen sikerült döntetlenre kihoznia az állást, csakúgy, mint Strollnak Vettel ellen. George Russell csapaton belüli egyeduralma is véget ért, az Alfánál pedig a Kimi Raikkönen helyére két futamra beugró Robert Kubicát mindkétszer maga mögé utasította Giovinazzi.

Mercedes Hamilton 17 - 5 Bottas 
Red Bull Verstappen 20 - 2 Perez
Ferrari Leclerc 14 - 8 Sainz
McLaren Norris 14 - 8 Ricciardo
Alpine Alonso 11 - 11 Ocon
AlphaTauri Gasly 21 - 1 Tsunoda
Aston Martin Vettel 11 - 11 Stroll
Williams Russell 17 - 5 Latifi
Alfa Romeo Giovinazzi 13 - 7 Raikkönen*
Haas Schumacher 19 - 3 Mazepin

*Raikkönen Covid-19 fertőzés miatt kihagyta a Holland és az Olasz Nagydíjat

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: