Hamilton
Bottas és Verstappen boldog, Hamilton kevésbé
Valtteri Bottas szinte el sem hitte, ami vele történt Ausztráliában, könnyedén iskolázta le a teljes mezőnyt. Max Verstappen a Hondának meghozta az első dobogót, Hamilton viszont csalódott.
részletekValtteri Bottas mindent vitt Ausztráliában!
Egy tükörsima időmérő után, amely során a Mercedes agyonverte a mezőnyt, a 2019-es szezonnyitón, az Ausztrál Nagydíjon a Ferrari és a többi üldöző legalább a futamon szeretett volna javítani. Nem sikerült.
részletekAusztrál Nagydíj – A rajtrács
A Mercedesek az első sorban, nyomukban a két Ferrari és a közéjük ékelődő Max Verstappen, míg hátul a Williamsek – így lehet összefoglalni a 2019-es F1-es szezon első rajtfelállását.
részletekHelyszíni: Melbourne-i elő-bajnokavatás
Lewis Hamilton és a Mercedes tempója az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén nemcsak az előzetesen fő esélyesnek tartott Ferrarit és a mezőnyt sokkolta, hanem magát a csapatfőnököt, Toto Wolffot is. A hangulat a paddockban olyan, hogy akár máris oda lehetni a vb-címet a bajnokcsapatnak, ennek ellenére a szakvezető óvatosságra int: mint mondta, a melbourne-i időmérőn aratott fölényes siker még nem címvédés. A formula.hu jelentése a helyszínről.
részletekSokkolta a Mercedes-pilótákat a gyorsaságuk
Hét tizedmásodperc különbség a Mercedes és Ferrari között: a címvédők ekkora előnyére nem csupán a rajongók és szakértők, de állításuk szerint még Hamilton és Bottas sem számítottak.
részletekHamilton: Még mindig remegek!
Az F1-es címvédő zseniális körrel húzta be zsinórban hatodik melbourne-i pole-pozícióját, Sebastian Vettel viszont nem tudta leplezni csalódottságát a Ferrari hatalmas lemaradása miatt az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után.
részletekHamiltoné az év első pole-pozíciója
A két Mercedes esélyt sem adott a többieknek az év első időmérőjén. Lewis Hamilton szerezte meg a pole-pozíciót, a harmadik helyről Vettel, a negyedikről Max Verstappen rajtolhat majd.
részletekAz utolsó edzésen is Hamilton uralkodott
Attól fogva, hogy elhagyta a garázst, a brit csak néhány perc erejéig nem állt az első pozícióban. A harmadik tréningen újra a két Ferrari üldözte a Mercedest, megvillant a Haas és bakizott Kubica.
részletekHamilton: Pozitív érzéseim vannak a mai nap után
A Mercedes pazarul kezdte a 2019-es szezont, és mindkét pénteki szabadedzést behúzták. A címvédő Lewis Hamilton úgy érzi, hogy máris megtalálta a megfelelő összhangot új autójával.
részletekA Ferrari és a Red Bull is altathatott
A pénteki második szabadedzésen Lewis Hamilton vezetésével a Mercedes bődületes fölényét láthattuk. Televíziós szakértők szerint azonban több jel is arra mutat, hogy a riválisok nem nyomták.
részletekHamilton nyakán a Ferrarik az év első edzésén
Egy tizedmásodpercen belül végzett a három leggyorsabb pilóta a szezonnyitó F1-es Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén. Az élmezőny összeállítása egyelőre változatlan, a Williams lemaradása viszont óriásinak tűnik.
részletekHamilton: Nem csak duma a hátrányunk
A Mercedes mindkét pilótája kitart amellett, hogy a csapatra munka vár, ha a Ferrari szintjét akarja hozni. A címvédő azt is hozzátette: a Mercedes nem készült fejlesztéssel Ausztráliára a riválisokkal ellentétben.
részletek