DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
F1

Hamilton nyert Bahreinben a Ferrari-dráma után

Vettel megforgott, az első győzelme felé tartó Leclerc motorja meghibásodott. A Formula-1 eseménydús 999. futamán a Ferrari helyett a Mercedes ünnepelt kettős sikert.

Pörögtek az események a Bahreini Nagydíj első fél körében: a második Sebastian Vettel már a lámpák kialvása után lerajtolta az először rajtelső Charles Leclerc-t, és őrizte a pozíciót az első kanyarban. Hátrébb a negyedikként startoló Valtteri Bottas is helyezést nyert csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest, aztán Leclerc-t megelőzve a második helyre lépett. Mögöttük is zajlott az adok-kapok – melyet az erős szél nehezített –, Stroll és Grosjean ütköztek, mindketten a bokszba kényszerültek.

Az Ausztrál Nagydíj nyertese nem sokáig tartotta a második pozíciót: a második körben az első kanyarból jobban gyorsított ki Leclerc, aztán a ritmusból kizökkent finnt Hamilton is megelőzte. Hátrébb az ötödik Verstappen hibázott, majd védekezve összeért a nyakára érő Sainzzal, defektet okozva a McLarennek. A hatodik helyet Magnussen örökölte, akit rövidesen Ricciardo előzött.



Leclerc már az 5. körben utolérte a vezető Vettelt. „Gyorsabb vagyok nála” – üzente a rádióban, a kör végén pedig az imént még csak harmadik monacói DRS-sel megelőzte csapattársát, akitől máris elkezdett leszakadni.

A menetrend szerinti kerékcserék a 10. kör végén kezdődtek: Perez, Raikkönen, Gasly és Albon érkeztek, míg az élmezőnyből elsőként Verstappen állt ki a 12. körben – ezzel pozíciót nyert az egy körrel később érkező Bottasszal szemben. Elöl Leclerc előnye 3 másodperc fölé nőtt, a második Vettelt viszont utolérte Hamilton. Leclerc és Hamilton a 14., Vettel a 15. körben érkezett: az elévágással Hamilton átugrotta a németet, mivel azonban lágyról lágyra váltott, egyértelmű kétkiállásos stratégián volt – a többiek lágyra közepest tettek, az esetükben benne volt a pakliban, hogy egy kerékcserével végigmennek.

A nagyok kiállása után futólag Ricciardo állt vezető pozícióban, az illúzió azonban rövid ideig tartott, hamarosan bedarálta a Renault-t Leclerc, majd sorban a többiek. Az ausztrál volt az utolsó a mezőnyben, aki megfordult a bokszban, egészen a 25. körig halasztotta kerékcseréjét, miközben a többiek már rég túl voltak sajátjukon. Kiállásával csapattársa, Hülkenberg vette át a hatodik pozíciót, amely a középcsapatok számára felért az első hellyel.

Miközben Leclerc előnye tovább nőtt, Hamilton és Vettel párosa nem szakadt el egymástól: a 23. körben a német a célegyenesben ellenfelére tapadt, majd a 4-es kanyarban külső íven a Mercedes elé került. Visszaállt a Ferrari kettős vezetése, Leclerc előnye azonban már 8 másodperc volt. A három dobogós mögött Bottas, Verstappen, Hülkenberg, Norris, Raikkönen, Gasly és Perez következett a pontszerző pozíciókban az 57 körös nagydíj féltávjánál.

Második kiállására a pontszerzők közül Verstappen – egy lassú cserével – és Hülkenberg érkezett a 33. körben. Ezt követően Vettel, majd Hamilton állt ki: a különbség csökkent közöttük, de a pozíciót tartották. A 38. körig bebizonyosodott, hogy az élmezőnyből senki sem vállalja be az egy kiállást: Leclerc és Bottas is teljesítették a másikat szervizt.

Ebben a körben Hamilton megindította az offenzívát Vettel ellen: amint a Mercedes a 4-es kanyarban körbeautózta a Ferrarit, Vettel, aki igyekezett minél nagyobb lendületet tartani, elvesztette az irányítást és megforgott. A német defektet szenvedett, miközben pedig igyekezett visszaporoszkálni a bokszba, az első szárnya is leszakadt hatalmas szikraeső közepette – a felvételekből nem derült ki, mikor gyengült meg az alkatrész. Harmadik kiállása után a német a pontszerző helyek végére tért vissza, innen előzte meg a többieket.

Az igazi dráma a Ferrari számára a 45. körben következett: a végig magabiztosan vezető Leclerc motorproblémával jelentkezett – az MGU-H hagyott ki –, és közel 10 másodperces előnye fokozatosan zsugorodott Hamiltonhoz képest. Az ötszörös világbajnok a 48. körben könnyedén megelőzte a poroszkáló Ferrarit. Leclerc egyre lassabb köröket teljesített, Bottashoz képest minden alkalommal 5 másodpercet veszített, így elkerülhetetlen volt, hogy a finn is utolérje őt, ami az 54. körben történt meg.

Az 55. körben újabb hihetetlen jelenet játszódott le: mindkét Renault a kavicságyban kötött ki, ugyanabban a kanyarban húzódtak le műszaki hiba miatt a hatodik pozícióban álló Hülkenberg és tizedik Ricciardo – aki egyedüliként próbálta végigvinni a versenyt egy kiállással –, akik nem sokkal korábban még pozícióért csatázva értek össze. A bukótérben álló autók miatt safety car mögött ért véget a verseny, ez mentette meg Leclerc dobogóját Verstappennel szemben. Az F1-es pódiumra először álló fiatal pilótát csekély mértékben, de a leggyorsabb körért extra pont is vigasztalta.

A negyedik Verstappen mögött a megforgó Vettel végül ötödik helyen ért célba, Hülkenberg drámája után pedig Norris szerezte a hatodik pozíciót, előkelő helyezéssel gyűjtötte be első F1-es pontjait. Raikkönen, Gasly, Albon – szintén első pontszerző –, valamint Perez végzett még a top 10-ben. A két Renault mellett Grosjean és Sainz nem fejezte be a versenyt.

A 999. F1-es nagydíj részletes történései élő közvetítésünkben találhatók meg.

A Bahreini Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Háttér Körök Idő/hátrány
1 Lewis Hamilton Mercedes 57 1:34:21.295
2 Valtteri Bottas Mercedes 57 2.98
3 Charles Leclerc Ferrari 57 6.131
4 Max Verstappen Red Bull/Honda 57 6.408
5 Sebastian Vettel Ferrari 57 36.068
6 Lando Norris McLaren/Renault 57 45.754
7 Kimi Raikkönen Alfa Romeo/Ferrari 57 47.470
8 Pierre Gasly Red Bull/Honda 57 58.094
9 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 57 1:02.697
10 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 57 1:03.696
11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 57 1:04.599
12 Danyiil Kvjat Toro Rosso/Honda 56 1 kör
13 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 56 1 kör
14 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 56 1 kör
15 George Russell Williams/Mercedes 56 1 kör
16 Robert Kubica Williams/Mercedes 55 2 kör
17 Nico Hülkenberg Renault 53 kiesett
18 Daniel Ricciardo Renault 53 kiesett
19 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 53 kiesett
- Romain Grosjean Haas/Ferrari 16 kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: