Hamilton
Hamilton magyarázkodni kényszerült a versenyen tett kijelentése miatt
A 70. Évfordulós Nagydíjon a második helyen célba érő Lewis Hamilton magyarázkodni kényszerült a versenyt követően, ami alatt azzal gyanúsította a Red Bullt, hogy a guminyomással játszanak.
részletekVerstappen: Erre egyáltalán nem számítottam
Max Verstappent abszolút váratlanul érte ez a győzelem, míg a mercedesesek a Pirelli által megnövelt guminyomásnak tulajdonítják a problémát. Bottas kissé megharagudott a csapatra.
részletekBottas holnap is le akarja győzni Hamiltont, Hülkenberg magát is meglepte
A pole-pozícióból mindig könnyebb nyerni, emlékeztet Valtteri Bottas. A második rajtkockába szoruló Lewis Hamilton csüggedt, a meglepetésre harmadik Nico Hülkenberg csak mosolyog a 70. Évfordulós Nagydíj időmérője után.
részletekBottas elcsente a pole-t Hamilton elől, Hülkenberg harmadik
A 70. Évfordulós Nagydíj időmérő edzése is óriási Mercedes-fölényt hozott, a két csapattárs küzdelméből pedig ezúttal a finn került ki győztesen. Hülkenberg Verstappent is megelőzve a harmadik.
részletekHamilton-Bottas sorrend az időmérő előtt
A pénteki tempónál egy másodperccel lassabban, de a Mercedesek maradtak az élen. A legközelebbi üldöző Norris volt a 70. Évfordulós Nagydíj utolsó szabadedzésén, amelyre a Ferrarik új motort kaptak.
részletekKísérletezés mellett dominált a Mercedes
Mivel az alapbeállítások a múlt hétvégéről adottak, így a címvédő istálló teszteléssel töltötte a 70. Évfordulós Nagydíj pénteki napját. Így is földbe döngölték a mezőnyt.
részletekHamilton: A Ferrari nem adott Vettelnek hozzá méltó autót
Sportszerű nyilatkozat a nagy brit riválistól. Lewis Hamilton sajnálja, hogy Sebastian Vettel nem kapott igazán jó technikát a Ferraritól és reméli, az Aston Martinnál újjászületik a német.
részletekHamilton az élen, Vettel Ferrarija leállt
A 70. Évfordulós Nagydíj második edzése is kettős Mercedes-sikert hozott, ám ezúttal a hatszoros vb-első volt a gyorsabb. Ricciardo a harmadik helyen, Vettel motorprobléma miatt állt félre a végén.
részletekBottas Hamilton előtt, fölényben a Mercedes
A címvédő csapat kettős vezetésével indult a 70. Évfordulós Nagydíj hétvégéje, előnyük ráadásul hét tizedmásodperc a többiekkel szemben. Verstappen a harmadik, de Hülkenberg a nyomában.
részletekHamilton: Nem ez a megfelelő idő szerződésről tárgyalni
Valtteri Bottas hosszabbított a Mercedesszel, Lewis Hamilton továbbra sem. A brit magyarázata az, hogy ezekben a nehéz napokban, mikor emberek veszítik el munkájukat, nem helyes szerződésről egyeztetni.
részletekHamilton három keréken átlépte a 200 km/órát
A telemetriai adatok elárulták, pontosan milyen végsebességre volt képes Lewis Hamilton a múlt heti Brit Nagydíjon, miután az utolsó körben elszenvedte a bal első defektet.
részletekMercedes: Hamilton nem fog hátradőlni
A Mercedes szakembere tudja, hogy Lewis Hamilton hogyan áll hozzá a jelentős előnyéhez, de még olyan korán van, hogy nem érdemes hátradőlnie, így nem is fog.
részletek