Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 22. csütörtök
F1

Bottas: Azon leszek, hogy Lewis minél később állítsa be a rekordot

Valtteri Bottas a szezonnyitó Osztrák Nagydíj óta csak üldözi újabb győzelmét, most azonban az ő pályája következik. Szerinte előbb-utóbb összeállnak a dolgok és újra a győzelem útjára tér.

A Mercedes finn pilótája a szezonnyitót követően csak Lewis Hamilton hátát nézi és azt, a brit hogyan éri be Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló rekordját. A világbajnoki cím sorsa a szezon felénél kijelenthető, hogy már el is dőlt, de legalább néhány győzelmet még szeretne elérni Bottas 2020-ban.

„A tempót illetően nagyon szoros köztünk a verseny Lewisszal. Egyszerűen csak annyi hiányzik, hogy minden összeálljon a megfelelő pillanatban. Keményen nyomom, próbálok a megfelelő irányba haladni, de egyértelmű, hogy Lewis jobb munkát végez, még ha csak egy kicsivel is” - idézi Bottast a Planet F1.



„Csak idő kérdése, hogy minden klappoljon és újból elkezdek majd pole-okat és győzelmeket szerezni. Legalábbis én ebben hiszek, úgyhogy mindent továbbra is úgy fogok csinálni, mint eddig és próbálok jobban teljesíteni, mint két héttel ezelőtt.”

„Oroszországból szép emlékeim vannak, az első győzelem mindig különleges, azt sosem felejtem el. Már az első pillanattól kezdve jól teljesítek itt, még a Williamsszel is jól mentem, szóval szeretem ezt a pályát.”

Kitért ezután arra is Bottas, hogyan éli meg, hogy Hamilton hamarosan utoléri Michael Schumachert: „Hatalmas számokról beszélünk. Gyerekként mind Michaelt és a többi hősünket néztük a tv-ben, de természetesen én azon leszek, hogy ez ne ezen a hétvégén történjen meg, azért jöttem ide, hogy nyerjek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?