Hamilton
A Red Bull bizonyítaná Hamilton szándékosságát
A manapság a Sky Sports szakértőjeként dolgozó korábbi Formula-1-es pilóta, Martin Brundle is elárulta álláspontját Verstappen és Hamilton ütközéséről, valamint azt is, mit tud a Red Bull.
részletekVerstappen: Innentől Wolff ne is hívogasson minket
A vasárnapi incidens sok emberben sok mindent megváltoztatott. Jos Verstappen például úgy érzi, a Mercedes csapatfőnöke ezennel abba is hagyhatja a feléjük indított telefonhívásokat.
részletekÜgyvédhez fordult a Red Bull
Kezd egészen extrém magasságokba emelkedni a vasárnapi Hamilton-Verstappen ügy. A Red Bull tanácsadója elárulta, a csapat már ügyvédeket is mozgósított, hogy bizonyítsák az FIA eljárásának hibáit.
részletekWolff: Lewis sportember, nem piszkos versenyző
A Mercedes csapatfőnöke szerint épp az ellentétje a piszkosan versenyző pilóták típusának a hétszeres F1-es világbajnok. Horner szerint viszont a brit veszélyeztette Verstappen biztonságát.
részletekBuxton: Lewis és Max felvették a kesztyűt
Will Buxton szerint a Silverstone-ban látott baleset fordulópontot jelent a világbajnoki harcban és innentől kezdve vége a finomkodásnak Hamilton és Verstappen között.
részletekSurer: Amilyen szögben Hamilton kezdte a kanyart, biztos volt, hogy nekimegy Verstappennek
Továbbra is beszédtéma a vasárnapi incidens Lewis Hamilton és Max Verstappen között. Vannak, akik szerint a szombati vereség után kódolva volt, hogy Hamilton bármilyen eszközt bevet a győzelemért.
részletekVagy ne büntessék, vagy büntessék meg jól: Ecclestone szerint kevés volt a tíz másodperc
Az F1 korábbi mindenhatója szerint nem lett volna muszáj megbüntetni Lewis Hamiltont, mert minősíthették volna versenybalesetnek is az ütközést. De ha már büntetnek...
részletekMarko: Egy átlagember ezt nem élte volna túl
Helyzetjelentést adott a kórházból vasárnap este végül kiengedett Max Verstappenről a Red Bull tanácsadója. Szerinte az eset nem töri meg a holland menetelését.
részletekBrawn csalódottá vált a baleset miatt
A Brit Nagydíj hétvégéje tele volt fordulatokkal, a sportigazgató mégsem elégedett teljesen. Bár a sprintkvalifikáció elnyerte a tetszését, reméli nem a vasárnapi első körös ütközés dönt a vb címről.
részletekMegkérdeztük Hamiltont: mire számít a Hungaroringen?
Lewis Hamilton a formula.hu-nak elárulta: a Red Bull-Hondát tartja a Magyar Nagydíj fő esélyesének, de reményei szerint a Mercedesnek is lehet érdemi esélye a Hungaroringen.
részletekPodcast – Kitört a totális háború
A Verstappen és Hamilton közötti küzdelem eljutott a forráspontig, a két csapat totális háborút indított egymás ellen már a balesetet követő két órában – erről is beszélgettünk az ütközés mellett.
részletekVersenybaleset vagy Hamilton hibája? – Így látta a többi versenyző
Az F1-es versenyzők között sincs teljes egyetértés a silverstone-i rajt után történtek kapcsán: sokan versenybalesetnek tartják az incidenst, mások szerint Hamilton mérte fel rosszul a helyzetet.
részletek