DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Edzéselsőséggel melegített a Mercedes a sprintre

Kaptak még egy óra gyakorlási lehetőséget a csapatok az igazi szombati show, a sprintkvalifikáció előtt. A hétvége meglepetéseit azonban nem ez a hatvan perc hozta.

Mintegy előételként, szombat délben rendeztek még egy utolsó, egyórás gyakorlást a napot záró sprint előtt. A hétvége hivatalosan második szabadedzése tulajdonképpen a legfeleslegesebb programpont is volt, hiszen a csapatok a pénteki időmérő után életbe lépett parc fermé értelmében már nem nyúlhattak érdemben az autóhoz.

A versenyzők sem stresszeltek túlságosan az edzés miatt, a tegnappal ellentétben most nem viharzott ki azonnal mindenki a pályára, amikor pedig kihajtottak, akkor is inkább a használt Pirellikkel köröztek. Az időeredmények is bőven elmaradtak a pénteki csúcsoktól, féltávnál is még mintegy négy másodperc volt a differencia.

Hiába volt azonban kevés értelme, nem múlt el incidensek nélkül a gyakorlás. Kicsivel több, mint fél órával a vége előtt Carlos Sainz az Ascariban elvesztette az irányítást autója felett, és a falba csapódott. A Ferrarinak elsősorban az eleje sérült, de minden jel szerint csak az; a masszív ütközés ellenére Sainz szerencsére saját lábán szállt ki az autóból, bár elismerte, ez fájt.



Az SF21-est gyorsan visszaszállították a bokszutcába, így az utolsó húsz percre ismét zöld lámpát kapott a mezőny. A megszakítás előtt a csapatok a sprint és a holnapi verseny figyelembevételével főként a hosszabb etapokra dolgoztak, így az igazán gyors köröket már nem erőltették, a végén azonban mégis szórtak néhány erős időt. Miután az edzés nagy részében Verstappen állt az élen, a Mercedes párosa Hamilton-Bottas sorrendben újfent megelőzte.

Az utolsó percekben mindenki visszatért a versenytempó csiszolásához, így a sorrend alig változott már. A Mercedes, erősítve a feltevést, hogy Monza az ő pályájuk, ismét az első két helyen zárt, míg a Verstappen-Perez duó mögéjük kényszerült. Noha ezen edzés eredményeiből végképp nem kell kiindulni, jól indította a napot az Alpine és az Alfa Romeo is, mindkét csapat a legjobb tízben tudhatta a pilótáit. A tifosi kedvence, Charles Leclerc kálváriája a motorral azonban tovább folytatódott, az erőforrás cseréje után is kétségbeesetten panaszkodott a vezethetetlenségre a monacói.

A második szabadedzés végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő Hátrány Körök
1 Lewis Hamilton MERCEDES 1:23.246   25
2 Valtteri Bottas MERCEDES 1:23.468 +0.222s 24
3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:23.662 +0.416s 23
4 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 1:23.917 +0.671s 29
5 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:24.263 +1.017s 20
6 Robert Kubica ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:24.280 +1.034s 28
7 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:24.502 +1.256s 26
8 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:24.539 +1.293s 16
9 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:24.654 +1.408s 24
10 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:24.665 +1.419s 27
11 Charles Leclerc FERRARI 1:24.770 +1.524s 21
12 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:24.774 +1.528s 24
13 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:24.805 +1.559s 23
14 George Russell WILLIAMS MERCEDES 1:25.083 +1.837s 22
15 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 1:25.422 +2.176s 32
16 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 1:25.729 +2.483s 23
17 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 1:25.763 +2.517s 28
18 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 1:25.935 +2.689s 28
19 Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:26.012 +2.766s 25
20 Carlos Sainz FERRARI 1:26.124 +2.878s 14
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: