Hamilton
Vettel: Mindenkinek saját magáért kell versenyeznie
Sebastian Vettel úgy véli, a bajnoki riválisoknak nincs szüksége csapattársaik támogatására ahhoz, hogy elnyerjék a világbajnoki címet. Az Aston Martin pilótája kijelentette, amikor ő Webberrel harcolt, más volt a felállás.
részletekHamilton állandó félelemben él a vírus miatt
A címvédőnek tavaly már ki kellett hagynia egy futamot a koronavírus miatt, ám akkor nem volt akkora érvágás. Most azonban sorsdöntő lenne. A brit nem is érti, mások miért ennyire nyugodtak.
részletekWolff: A nyomás Bottas baja, nem a szerződés
Valtteri Bottas az Alfa Romeónál végre megkapja azt, amire régóta vágyott, egy többéves szerződést. Mostani főnöke, Toto Wolff nem gondolja úgy, hogy a Mercedesnél ez segített volna a finnen.
részletekHamilton szerint értelmetlen 2022-re készülni
Noha mostanság rákapott a szimulátorozásra, a címvédő inkább az idei felkészüléséhez használja, szerinte a 2022-es ismerkedéssel nincs értelme erőlködni. Egyelőre legalábbis.
részletekMarko: Nagyon stabil a Honda-motor, nincs szükségünk újabb cserére
A Red Bull főtanácsadója arról beszélt, hogy bár Lewis Hamilton az új motorral látványosan felgyorsult Brazília óta, a Honda tempója közel sem romlik annyit egyetlen versenyhétvége során.
részletekHamilton Russellt szeretné a következő brit világbajnoknak
A hétszeres F1-es világbajnok jövőre új csapattársat kap a Williamstől érkező fiatal tehetség személyében, akitől arra számít, hogy rögtön le akarja majd őt győzni – de szerinte ez is a helyes mentalitás.
részletekVerstappen: Teljesen logikátlan a motorcsere-büntetés
A Formula-1-ben évek óta erősen limitálták a szabályalkotók, hogy egy-egy versenyző hány motorelemet használhat fel egy szezon alatt büntetés nélkül. A regulákban azonban van furcsaság.
részletekTodt: Max kicsit olyan, mint Kimi
A bajnoki csata két főszereplőjéről beszélt az FIA elnöke: Verstappen korábbi versenyzőjére emlékezteti, Hamiltont kedveli és tiszteli, még ha nem is ért egyet minden megszólalásával.
részletekMassa: Felejthetetlen az idei szezon
Fantasztikusnak tartja a jelenlegi idényt Felipe Massa. A brazilok korábbi F1-es pilótáját a Senna-Prost párharcra emlékezteti Lewis Hamilton és Max Verstappen csatája.
részletekA pilóták nem értik, hogy úszhatta meg Verstappen a brazil esetet
A másik pilóta leszorításáért a modern kori Formula-1-ben döntő többségében büntetés jár jó ideje. Max Verstappen Interlagosban megúszta, amin több pilótatárs is csak a fejét vakarja.
részletekHamilton: Olykor neked kell az okosabbnak lenned
A hétszeres F1-es világbajnok egyáltalán nem a gyengeség, sokkal inkább az ésszerűség jelének tartja, hogy többször is kihátrált egy manőverből a Max Verstappen elleni csatái során.
részletekAlonso: Kár, hogy nem küzdhettem Lewis ellen
Összességében elégedett eddigi, hosszú karrierjével a kétszeres világbajnok, de néhány dolog így is akad, amin ha tehetné, változtatna, mert így lenne teljes a története.
részletek