Ferrari
Vettel: Talán a legjobbam is kevés lett volna
Kitűnő teljesítményt nyújtott Charles Leclerc, ennek köszönhetően besöpörte élete első pole-pozícióját. Négyszeres bajnok csapattársa sportszerűen elismerte, a monacói egyszerűen jobb volt nála.
részletekHamilton fél a Ferrari nagy előnyétől
Bahreinben ismét azt láthattuk eddig, mint a barcelonai tesztelések során, a Ferrari több tizedes előnnyel a riválisok előtt. Lewis Hamilton leginkább a vörösök egyenesbeli tempójától tart.
részletekBinotto: Ha Charles gyorsabb, elöl maradhat
Az elmúlt hetek csapatutasítással kapcsolatos kiszólásai nyomán Charles Leclerc bahreini pole-pozícióját követően sem úszhatta meg a Ferrari csapatvezetője, hogy egyértelműsítse a sajtó előtt, melyik pilótájának mit szabad majd a versenyen.
részletekLeclerc örül, hogy legyőzhette mesterét
Teljesen felborult a Melbourne-ben látott erősorrend, a Ferrarik az élen Bahreinben. Mindkét Ferrari-pilóta elégedett az első sorral, de Lewis Hamilton sem írta le teljesen vasárnapi esélyeit.
részletekEz volt a Bahreini Nagydíj kvalifikációja
A szabadedzések mindegyikén a Ferrari diktálta a tempót, ráadásul tekintélyes előnyben volt minden egyes riválisához, még a Mercedeshez képest is. Ezen szeretett volna változtatni mindenki, viszont a papírforma nem ezt ígérte.
részletekVerstappen: A Ferrari megoldotta problémáit
Mint mindenki, a Red Bull is visszafogott tempót mutatott a Ferrarihoz képest, így Max Verstappen szerint is az olasz csapat lesz az, akit le kell győzni ezen a hétvégén.
részletekVettel: Még sokkal több is van az autóban
Hat tizedes előnnyel zárta az élen a bahreini második szabadedzést a két Ferrari a Mercedesszel szemben. Vettel szerint még rengeteget gyorsulhatnak, igaz, nagy javulásra számít a riválisoktól is.
részletekFerrari: Más motormódot használtunk
Bár nagynak tűnt az olasz gárda előnye a többiekhez képest Bahreinben az első két szabadedzésen, Mattia Binotto szerint nem a reális képet tükrözte csapata és a többiek közötti különbség.
részletekMercedes: Ez már egy más Ferrari
Úgy tűnik az olasz gárda magára találhatott Bahreinben. A jó kezdés mindenesetre vitathatatlan, és Toto Wolff is elismeri, hogy a pénteki nap után számolni kell a legnagyobb riválisukkal.
részletekAz est leszállt, a Ferrari-fölény megmaradt
Pályafüggő még lehet, de az első két edzés alapján Szahírban nem hőmérsékletfüggő a Ferrari előnye az üldözőkkel szemben: sötétedés után is Sebastian Vettel és Charles Leclerc volt a leggyorsabb, a német ráadásul egy nagy időveszteséggel együtt zárt az élen.
részletekLeclerc-Vettel 1-2-vel indult a hétvége
Messze a mezőny fölé nőtt a Ferrari az első bahreini szabadedzésen, nagy hátrányban a Mercedes, a középmezőnyt pedig egy McLaren zárta az élen.
részletekVettel szerint Marko nem tudhat semmit
A Red Bull főtanácsadója nemrég a Ferrari-motor valószínűsíthető hűtési gondjaival magyarázta a melbourne-i visszaesést. Sebastian Vettel szerint viszont Helmut Marko csak találgat.
részletek