Ferrari
Massa: Az egészet titokban kellett tartanom
A brazil pilóta visszaemlékezett arra, hogy anno hogyan igazolta le őt a Ferrari - kelendő versenyző volt akkoriban, az olaszok viszont teljes titokban szerződtették le hosszabb távra.
részletekSchumacher Vettelt ajánlotta, de a Ferrari éretlennek tartotta
A maranellóiak egykori elnöke, Luca di Montezemolo szerint már korábban hozzájuk kerülhetett volna a német, ha megfogadják legendájuk tanácsát, de inkább Fernando Alonsóra szavaztak.
részletek„Nem működött volna a Senna-Schumacher páros”
A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo úgy véli, két ilyen kaliberű sztár nem tudott volna sikeresen együttműködni – pedig elmondása szerint a brazil is érdeklődött a Scuderia iránt.
részletekA legfontosabb, amit Leclerc első ferraris szezonjában megtanult
Az olaszok ifjú pilótája önkritikusan bevallotta, gyakran volt a múltban türelmetlen, mégsem változtatna hibáin, amiket már elkövetett. Gyerekkori hőséről, Schumacherről is beszélt.
részletekA Ferrarinak is volt egy hasonló DAS-rendszere tavaly?
Úgy tűnik, hogy a Mercedes idén nagyot szóló trükkje egy bizonyos formában a Ferrarinál is működött már tavaly. Nem véletlen, hogy a maranellóiak nem reklamáltak a rivális megoldása miatt?
részletekBinotto érzi, hátrányban lesz a Ferrari, mégis igennel szavazott
Az olasz felelősen támogatta, hogy 2021 átmeneti szezon legyen, akkor is, ha a döntésnek az istálló lehet a vesztese. A jövő évi szabályok még nem véglegesek, de cél, hogy az F1 továbbra is a versengésről szóljon.
részletekSajtó: Három jelölt is van Vettel helyére
Noha a hírek szerint a Ferrari ajánlatot tett a négyszeres vb-győztesnek – jelentősen megvágott fizetéssel –, az olaszoknak állítólag három kiszemeltjük is van a német esetleges távozása esetére.
részletekEcclestone: Vettel ideje lejárt a Ferrarinál
A maranellóiak csapatfőnöke és Charles Leclerc sem ideális versenytársa Sebastian Vettelnek, aki jobban tenné, ha új csapatot keresne magának – állítja Bernie Ecclestone.
részletekVettel elmondta, mivel foglalkozna az F1 után
Van egy terület, amely már a pályafutása előtt is komolyan érdekelte a négyszeres világbajnokot, aki azt is elárulta: nem változtatna semmin a karrierjében, mert szerinte minden okkal történt.
részletekSajtó: A Ferrari ajánlatot tett Vettelnek
Nemhivatalos források szerint a csapat megtartaná a német pilótát, de a feltételek finoman szólva sem kecsegtetőek: egyetlen plusz évet és jóval kevesebbet fizetést kapna a négyszeres világbajnok.
részletekMassa: Hamilton tönkretenné Leclerc-t
A Ferrari egykori pilótája szerint hiba lenne Lewis Hamiltont Charles Leclerc mellé ültetni, mert felborulna a csapaton belüli egyensúly, és ezt a monacói megsínylené. Mást igazolna a csapathoz.
részletekNem hagyja annyiban a Ferrari-ügyet a Red Bull
Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója úgy fogalmazott: pillanatnyilag csak a koronavírus-járvány miatt szüneteltetik a hadjáratukat a maranellóiak FIA-val kötött paktuma kapcsán.
részletek