Ferrari
Egyre biztosabb a Ferrari harmadik helye
Újabb erős hétvégét teljesített a Ferrari, még úgy is, hogy a rajtnál volt okuk megijedni, miután Carlos Sainz és Lando Norris találkoztak. Egyre nagyobb távolságból integetnek a McLarennek.
részletekNorris: Helyet akartam hagyni, nem volt elég
Már az első kanyarba defekttel fordult be Lando Norris, aki így nem is tudta felvenni a versenyt a Ferrarikkal, azon a versenyen, ahol pedig szükség lett volna a kármentésére.
részletekTúl gyors volt az AlphaTauri a Ferrarinak
Bizonyos szempontból jó napot zárt a maranellóiak duója, hiszen a rivális McLaren előtt végeztek, eléjük keveredett viszont valaki, akit szintén nem ott látnának.
részletekGyorsabb McLarenre számítanak Brazíliában a ferrarisok
Charles Leclerc és Carlos Sainz szerint a Scuderia szimulációs számításai szerint nagyjából fél tizedmásodperces előnye lehet a wokingiaknak Interlagosban – és az AlphaTaurit sem lehet leírni.
részletekSainz már nem érzi elsőévesnek magát a Ferrarinál
A spanyol pilóta úgy érzi, a mexikói tempója is bizonyította, hogy mostanra beilleszkedett új alakulatánál. A csapatutasításokkal sincs problémája, szerinte azok úgyis kiegyenlítik egymást.
részletekMcLaren: Nincs okunk feladni a Ferrari elleni harcot
Bár az utóbbi futamokon egyértelműen előnybe került velük szemben a Scuderia, s immár a vb-tabellán is a vörösök állnak előrébb, Andreas Seidl csapatfőnök szerint még bármi megtörténhet.
részletekBinotto: Jobb teljesítményre számítottam
A Ferrari csapatfőnöke számára a Mexikói Nagydíjon félig teli és félig üres is volt a pohár. Nagy öröm, hogy ennyi pontot vertek a McLarenre, de összességében sehol nem voltak.
részletekCsapatmunkával zárt jó napot a Ferrari
Pierre Gasly ugyan túl nagy falat volt, a McLarennek megint adott egy gyomrost a Ferrari párosa. Charles Leclerc egyszerűen elégedett, Carlos Sainz ismét egyik legjobb versenyét futotta.
részletekMeglepetés és csalódottság a Ferrarinál
A konstruktőri bajnokság harmadik helyéért harcolva a maranellóiak egy újabb erős hétvégében reménykedtek, de egyelőre jobban küszködnek, mint az elmúlt időben.
részletekWEC: Nakajimáék nyertek, Kobayashiék címet védtek
Megosztoztak a Toyoták a dicsőségen a WEC szezonzáró bahreini 8 órásán: a #8-as egység zsebelte be a győzelmet, míg a #7-es a vb-címet. A GTE Próban ütközéssel dőlt el az első hely.
részletekAz AlphaTauritól tartanak a ferrarisok
Ahogy arra számítottak, versenyképesnek tűnt a Scuderia az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj pénteki edzésein, de Charles Leclerc-éket meglepte, hogy Pierre Gaslyék képében váratlan kihívójuk akadt.
részletekNorris: A versenypályán nincsenek barátok
A konstruktőri bajnokság első két helyezettjén kívül a Ferrari és a McLaren is komoly csatát vív egymással egy pozícióval lejjebb, ami ugyan fárasztó, de ahogy Lando Norris fogalmaz, élvezetes is.
részletek