FIA
Még a Mercedes is támogatná a V8-as motorok visszatérését
Hiába a hibrid éra legsikeresebb gyártója a Mercedes, Toto Wolffék nyitottak arra, hogy „visszatérjen az F1 az igazi versenymotorokhoz”. A Red Bull és a Ferrari sem ellenkezik.
részletekSajtó: Az FIA betiltaná a Ferrari által elindított fejlesztési versenyt
Miamira már szinte a teljes mezőny elkészítette a maga verzióját, az FIA viszont 2027-re szeretné becsukni azt a kiskaput, ami ezt lehetővé tette.
részletekBen Sulayem: Visszatér a V8 az F1-be!
Mohammed ben Sulayem szerint csak az a kérdés, hogy 2030-ban, vagy 2031-ben történik meg mindez, mert a motorgyártóknak már nem lesz ebbe beleszólásuk, az FIA fog dönteni.
részletekRussell elégedett az FIA módosításaival
Ugyan a mezőny nagy részét továbbra sem nyűgözik le a jelenlegi szabályok, a Mercedes pilótája szerint most már nincs annyira ok panaszkodni, hiszen a kéréseik meghallgatásra találtak.
részletekFIA: Többé nem válhat az F1 a gyártók túszává!
Túlbecsülték az autógyártók által hangoztatott elektrifikáció jelentőségét az idei szabályok kialakításánál, a jövőben azonban nem hagyják, hogy ez irányítsa a döntéseiket – hangsúlyozta Nikolas Tombazis.
részletekA gyártók szavazták le az összetettebb ADUO-t
Az FIA és Nikolas Tombazis nyitottabb lenne a bonyolultabb mérési procedúrákra, de a szakember szerint a motorgyártók akarták, hogy maradjon egyszerű a rendszer.
részletekA katasztrofális rajtokat formálja rossz rajtokká az FIA intézkedése
Ha mégis előnyszerzésre használnák a csapatok az újítást, közbelépnek – jelentette ki Nikolas Tombazis, aki elmagyarázta, hogyan működne a beragadások megelőzését célzó rendszer.
részletek2027-re változhatnak az F1-es motorok?
Már a következő F1-es szezonra módosíthatnak a mostani rendszeren, vannak olyan ötletek, amelyek megoldhatnák a fő problémákat.
részletekFIA: Nem forradalmiak a módosítások
Nem számít radikálisan eltérő versenyképre a szabályváltozások miatt Nikolas Tombazis – már csak azért sem, mert szerinte a rajongók nagy része elégedett az eddigiekkel.
részletekMit eredményezhetnek az F1-es szabálymódosítások?
Több finomhangolást is bejelentett az FIA már a Miami Nagydíjtól kezdődően, de elegendők lesznek-e ezek ahhoz, hogy elhalkuljanak a 2026-os szabályokkal kapcsolatos kritikák?
részletekVáltozás és ellenvélemény – hétfői F1-es hírek és sztorik
Hozzányúlt az FIA a 2026-os szabályokhoz, de úgy tűnik, hogy Toto Wolff nem teljesen elégedett a történtekkel – a hétfői nap F1-es hírei és sztorijai.
részletekHivatalos: Azonnal változtatnak az F1-es szabályokon
Döntöttek az FIA és a Formula–1 képviselői: azonnal változik az időmérő, a versenyzés és a rajt is – a cél, hogy jobbá és biztonságosabbá tegyék az F1-et.
részletek