F1
Alonso célja az összes ikonikus versenyt megnyerni
Bár még nem döntötte el, mihez kezd az F1-es visszavonulás után, a kétszeres világbajnokot számos kihívás érdekli. A spanyol elismerte: minden egyes futam egyre érzelmesebb számára.
részletekAlonso: Vandoorne rosszkor volt rossz helyen
Stoffel Vandoorne két évet töltött a McLarennél, és csatlakozásakor az egyik legnagyobb tehetségnek kiáltották ki. Ehhez képest jövőre a Formula-E-ben szerepelhet, és ki tudja, látjuk-e még az F1-ben.
részletekSainz nem aggódik a McLaren gyengesége miatt
Carlos Sainz 2019-ben már a wokingi alakulatot fogja erősíteni Lando Norris mellett. A spanyol pilóta elmagyarázta, miért nem fél új csapata jelenlegi formáját látva.
részletekIlyen egy F1-es kör Spában visszafelé
Nemcsak az Eau Rouge érdekes ebből az irányból, hanem az ikonikus pálya összes többi jól ismert kanyarja, vagy akár egyenese is egészen mást mutat. A segédeszköz az F1 2018.
részletekWolff nem szól bele a stratégiai döntésekbe
Toto Wolff szerint jobb, ha ő kimarad ezekből a döntésekből és arra bízza a dolgot, akinek ez a feladata - ő maximum csak hozzászólhat, de a döntéseket nem ő hozza meg.
részletekLeclerc felfedte eddigi sikereinek titkát
Charles Leclerc viharsebességgel tört előre a juniorszériákban és húszévesen már a Formula-1-ben debütálhatott, ráadásul egyáltalán nem vallott szégyent. Úgy érzi, megértette a siker receptjét.
részletekAlonso még mindig nem döntött, Webber aggódik érte
Az már jó ideje biztos, hogy Fernando Alonso év végén kiszáll a száguldó cirkuszból, de még mindig nem tudjuk, mihez is kezd majd 2019-ben. Webber reméli, tudja a spanyol, hogy hol a határ.
részletekVandoorne a Formula-E-ben köthet ki
A McLarentől, és nagyon úgy néz ki, a Formula-1-ből is kiszorul 2019-re a belga Stoffel Vandoorne, viszont az egykori nagy ígéretnek úgy néz ki, lesz helye máshol.
részletekMegvan a 2019-es Formula-1-es versenynaptár
A 2019-es versenynaptár 21 helyszínből áll majd, és nincs változás az előzetesen kiadott verzióhoz képest. Augusztusi Magyar Nagydíj, március közepi kezdés, decemberi befejezés.
részletekRussell maga telefonált oda a Williamshez
A grove-iak frissen szerződtetett F1-es pilótája arról beszélt, hogy saját kezébe vette az ügyét és maga kezdeményezett az ügyben - persze az se árt, hogy valószínűleg F2-es bajnok lesz idén.
részletekNorris: Én már eleget bizonyítottam
A McLaren fiatal F1-es tehetsége örül annak, hogy már nem kell "megmutatnia magát" a szabadedzéseken, hanem nyugodtan koncentrálhat arra, ami ilyenkor a feladata.
részletekBereznay kiválóan kezdte az F1 Esports Seriest
Bereznay Dániel az összetettbeli második helyen áll az F1 Esports Series első fordulója, azaz három verseny után. Csapattársa, a tavalyi bajnok, Brendon Leigh vezeti a tabellát.
részletek