DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Így teljesítettek a csapattársak egymás ellen az időmérőkön

Akárcsak tavaly, idén is sikerült lenulláznia egy versenyzőnek csapattársát az időmérő edzéseken, de ezen kívül is rengeteg domináns teljesítményt láthattunk a szombati napokon egy istállón belül.

Miután 2018-ban Stoffel Vandoorne-nal esett meg az a csúfság, hogy egyetlen kvalifikáción sem tudta felülmúlni csapattársát, Fernando Alonsót, idén George Russell tudta legyőzni mind a huszonegy alkalommal Robert Kubicát.

A brit mellett egyértelműen domináns teljesítményt tudott nyújtani csapaton belül Max Verstappen, aki mind Gaslyval, mind Albonnal szemben mindössze egyetlen egyszer maradt alul szombaton. Említésre méltó továbbá Sergio Perez istállón belüli kvalifikációs teljesítménye is, de amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy Charles Leclerc lenyomta Sebastian Vettelt, már első ferraris szezonjában.



Bár a Mercedesnél Lewis Hamilton 14:7 arányban teljesített jobban Valtteri Bottasnál, a pole-pozíciók számát tekintve a világbajnok csak az utolsó versenyen tudott kiegyenlíteni finn kollégájával szemben, így ez a párharc kettejük között 5:5-re végződött. A 2019-es szezon legtöbb rajtelsőségét pedig Charles Leclerc szerezte meg, aki hét alkalommal indulhatott a pole-ból.

 

A csapattársak egymás elleni kvalifikációs teljesítménye 2019-ben:

Mercedes: Lewis Hamilton 14-7 Valtteri Bottas

Ferrari: Sebastian Vettel 9-12 Charles Leclerc

Red Bull: Max Verstappen 8-1 Alex Albon; Max Verstappen 11-1 Pierre Gasly*

McLaren: Carlos Sainz 10-11 Lando Norris

Renault: Daniel Ricciardo 13-7 Nico Hülkenberg**

Toro Rosso: Danyiil Kvjat 2-7 Pierre Gasly; Danyiil Kvjat 7-5 Alex Albon*

Racing Point: Sergio Perez 18-3 Lance Stroll

Alfa Romeo: Kimi Raikkönen 12-9 Antonio Giovinazzi

Haas: Kevin Magnussen 13-8 Romain Grosjean

Williams: George Russell 21-0 Robert Kubica

*Albon és Gasly a Magyar Nagydíj után helyet cseréltek
** Daniel Ricciardót a szingapúri időmérőről diszkvalifikálták, így ezt nem vettük számításba

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: