F1
Brown: Norrisnak lesz ideje fejlődni
A McLaren két új pilótával vág neki a 2019-es szezonnak: Lando Norris ráadásul újonc is az F1 világában, de Zak Brown biztosított róla mindenkit, hogy adnak neki időt az új kategória megszokására.
részletekEzért tudta megszerezni Raikkönent a Sauber
Fred Vasseur szerint bekerültek egy olyan spirálba, hogy minden héten volt egy jó hírük, folyamatosan épülnek és ez teszi őket vonzóvá jelenleg.
részletekKubica: Karrierem legnagyobb kihívása előtt állok
Robert Kubica szerint a feladat könnyebbik részét teljesítette azzal, hogy nyolc év kihagyás után idén visszatér a Formula-1-be, a maradás ugyanis sokkal nagyobb kihívás lesz számára.
részletekA 2019-es F1-es szezon legnagyobb változásai
Mikor volt utoljára ilyen hosszú egy idény? Melyik pályán ünneplünk jubileumot? Hány csapatnál marad változatlan a felállás? 2019-be lépve készítettünk egy előretekintést a Formula-1 70. szezonjához.
részletekWolff Raikkönenhez hasonlította Hamiltont
Szerinte az ötszörös F1-es világbajnok évről évre fejlődik és a magánéleti kiegyensúlyozottsága kihat a versenyzésére is - egyébként a kettejük kapcsolata is erősebb, mint valaha.
részletekA Ferrari miatt hibázott ennyit Vettel?
A csapat korábbi tagja szerint Maurizio Arrivabene felelőssége, hogy a négyszeres F1-es világbajnok ennyire szétcsúszott, úgy véli, hogy Jean Todt alatt sosem fordulhatott volna elő ilyesmi.
részletekRicciardo sokat tanult a pilótapiaci játszmákból
Újdonságként és részben izgalmas tapasztalatként élte meg a szezon során a csapatokkal zajló tárgyalásokat, de a Renault-hoz igazoló ausztrál F1-es szerint legközelebb már felkészültebb lesz.
részletekAlonso megnevezte legnagyobb F1-es riválisát
Fernando Alonsónak a legtöbbször Sebastian Vettel volt az ellenfele a bajnoki címért folytatott harcban, de a spanyol mégsem őt tartja legfőbb riválisának, hanem egy másik kiváló német versenyzőt.
részletekNagyot fordult a világ Romain Grosjeannal
A Haas francia F1-es pilótája nagyon mélyen volt a szezon első szakaszában, aztán a másodikban összekapta magát és végül jobb formában zárta az évet, mint Kevin Magnussen.
részletekMelyik volt a legjobb AFM-címlap idén?
Magyarország motorsportmagazinja idén címoldalán foglakozott az Alfa Romeo F1-es beszállásával, a Williamshez csatlakozó Kubicával, Alonso Le Mans-i győzelmével, és Sauber-overallba öltöztette Kimi Raikkönent: szavazz a kedvencedre közülük.
részletekWolffnak megszakadt a szíve Szocsiban
A csapatfőnökök élete sem könnyű. A Mercedes megcserélte pilótáit Oroszországban Lewis Hamilton bajnoki címéért, amivel Valtteri Bottastól győzelmet vett el. Erre a pillanatra emlékezett vissza Wolff.
részletekEzek közül kerülhet ki a rajtbüntetés utódja
Az F1 több alternatívát is felvázolt a sokat kritizált rajtbüntetések helyett, az alábbiak közül valamelyik megszüntetheti a gyakran abszurddá váló hátrasorolásokat.
részletek