DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Min fejlesztett 2020-ra a Williams?

Az istálló szakemberei szerint nagy koncepcióváltás nem történt, a tavalyi (borzalmasra sikerült) autót fejlesztették idénre - egyelőre elégedettek, de inkább csak saját magukhoz szeretnék mérni a fejlődést.

Ahogy arról beszámoltunk már, egy videóval és egy vadonatúj festéssel mutatta be 2020-as autóját a Williams. A tavaly történelmi mélypontra jutó istállónál abban bíznak, hogy ebben a szezonban ismét elindulhatnak felfelé - Claire Williams csapatfőnök szerint sok időt áldoztak arra, hogy feltárják a gyengeségeiket és hogy meggyőződjenek arról, hogy a megfelelő emberekkel, a megfelelő struktúrával dolgoznak.

"Hihetetlen kemény munkát végzett a csapat az idei autó fejlesztésével" - tette hozzá Doug McKiernan tervezési igazgató. "Jelentős figyelmet szenteltünk az FW42 problémáinak megértésére és körültekintően választottunk olyan részeket, amelyeken fejlesztenünk kell, amik a legnagyobb teljesítményt adhatják. Az autó fő koncepciója továbbra is a tavalyi autó továbbfejlesztése, alapvető koncepióváltás nem történt."

"A legfontosabb mutató, amivel jó úton haladunk, a tervezéshez használt eszközök és a pályáról visszaérkező adatok közötti összefüggés magas szintje lesz. Egészséges fejlődést értünk el a szélcsatornában és jelentős fejlesztéseket eszközöltünk a hűtés hatékonyságát illetően. A csapat feltárta a fő mechanikai problémákat, amik befolyásolták a 2019-es szezont, ebben benne van a fék és az autó alapvető súlya is. Előrelépést értünk el ezeken a területeken és a szezon közben is koncentrálni fogunk rájuk" - magyarázta.

"Mivel úgy döntöttünk, hogy megtartjuk az FW42 több fő alkotóelemét, így kevesebb erőforrást kellett fordítani új dolgok tervezésére, viszont a tervezői csapatnak nagyobb kapacitása maradt a munkája optimalizálására. Azzal, hogy megőriztünk néhány kulcsfontosságú paramétert, zavartalanul fejlesztethettük az aerodinamikát, hogy a maximumot hozzuk ki a lehetőségeinkből" - mondta a vezető mérnök, Adam Carter.

Carter azt is hozzátette, hogy elsősorban saját magukhoz szeretnék mérni a javulást első körben, illetve a megbízhatóságra fektetnek nagy hangsúlyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: