DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 25. szombat

F1

Norris elmondta, hol kell javulnia a McLarennek

Lando Norris beszélt arról, hogy miben kell még fejlődnie a McLarennek - szerinte elégedettek lehetnek, de a három topcsapathoz képest még mindig nagy a lemaradásuk, úgyhogy sok a tennivalójuk.

részletek

Verstappen: Hamilton sem volt óvatosabb az én koromban

Lewis Hamilton és Max Verstappen között idén is többször alakult ki kisebb-nagyobb szóváltás, miközben a brit arra panaszkodott, hogy a fiatalabb generáció többet engedhet meg magának.

részletek

Leclerc: Az F1 nem csak rólam és Verstappenről fog szólni

Charles Leclerc úgy látja, a Formula-1 sokkal színesebb jövő előtt áll, mint amit a közvélemény prognosztizál. A ferraris szerint nem csak róla és Verstappenről fognak szólni a következő évek.

részletek

Hivatalos: Megvan Kubica új F1-es csapata

Az Alfa Romeo közleményben tudatta, hogy a Williamstől távozó lengyel pilóta immár Kimi Raikkönenék csapatát erősíti, ráadásul viszi magával a szponzorát is - a PKN ORLEN jelentős szerepet vállal.

részletek

Hamilton: Minden drágul, pedig nem kéne

Az F1 aktuális világbajnoka aggódik amiatt, ami az utánpótlás-szériákban történik, mert szerinte annyira drága már az F3 is, amennyire nem lenne azért szükséges...

részletek

Az Alfa kis híján kirúgta Giovinazzit

Nagyon rezgett a léc Spa után az olasz F1-es pilótának, de remekül teljesített nagyon komoly nyomás alatt, ez döntötte el a csapatnál, hogy adnak neki még egy esélyt. Fred Vasseur beszélt erről.

részletek

Erről olvastatok 2019-ben a Formulán

Fennállása legerősebb évét hagyja maga mögött a Formula.hu: 2019-ben minden olvasottsági rekord megdőlt nálunk. Összegyűjtöttük azt a tíz idei hírt és posztot – nem csupán az F1-ből –, amelyre a legtöbben kattintottatok.

részletek

Todt: Az FE évtizedekre van az F1 szintjétől

Az FIA elnöke elképzelhetetlennek tartja, hogy az elektromos széria belátható időn belül az F1 fejére nőjön, elvégre az autóik fele akkora távot teljesítenek fele akkora sebességgel.

részletek

Wurz: Vettel motivált, ez nem kérdés

A korábbi F1-es pilóta szerint a négyszeres világbajnok csak az autójával nem volt kibékülve, de összeszedte magát és még mindig képes lehet bármire - személyes beszélgetésekre alapozza véleményét.

részletek

Méltatlankodik az F1-es középmezőny

Szerintük a tv-közvetítésekben csak az élmezőnyt mutatják, pedig ott nem sok minden történik - viszont emiatt a kiélezett csatákról lemaradnak a nézők, a legjobb előzések élőben nem láthatók.

részletek

A Ferrarinál bíznak Binottóban

Louis Camilleri szerint a nagy csapatoknál mindig fontos volt a türelem és a stabilitás - Binotto szerint párhuzamosan zajlanak a fejlesztések, sok minden függ a 2020-as autó kezdei teljesítményétől.

részletek

Robert Kubica: Megérte visszatérni az F1-be?

A lengyel pilóta őszintén beszélt érzéseiről, a motivációjáról, a szezonjáról - természetesen meglehetősen vegyes véleménye van a helyzetről, de megválaszolta azt a kérdést, hogy megérte-e.

részletek