DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 16. péntek

F1

Verstappen azt hitte, hogy közelebb lesz

Nem tudta megszorítani a Mercedeseket Max Verstappen az imolai időmérőn, a többieket viszont ezúttal is maga mögött tartotta - a Red Bull technikai hibája sem tudta tőle ezt elvenni.

részletek

Bottas kockáztatott a végén a pole-ért

A finn F1-es pilóta nagyon örül neki, hogy sikerült legyőznie Lewis Hamiltont, tudta, hogy javulnia kell és most meg tudta csinálni - Hamilton bevallotta, hogy most nem ment igazán jót.

részletek

Bottas szoros csatában húzta be az imolai pole-t

Egy tizednél is kevesebb különbség döntött a két Mercedes között, így a finn rajtolhat az élről az Emilia-Romagna-i Nagydíjon. Verstappen motorgondok után is harmadik, Vettel megint kiesett a Q2-ben.

részletek

Így zajlott az imolai időmérő edzés

Mindössze egyetlen szabadedzés alatt kellett felkészülni a szombat délutáni tűzijátékra a mezőnynek - kövessétek velünk az Emilia-Romagna-i Nagydíj időmérőjét élő szöveges közvetítésünkben.

részletek

Hamilton-Verstappen-Bottas Imolában

Szabadedzéshez képest nagy volt a nyüzsgés az egyetlen imolai gyakorláson, amelyen végül megint Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak - Verstappen és Bottas követte a listavezetőt, jónak tűnt az Alpha Tauri és a Renault is.

részletek

Így zajlott az egyetlen imolai szabadedzés

Rendhagyó módon mindössze egyetlen, szombat délelőtti tréninget tartanak az Emilia-Romagna-i Nagydíjon, így zsúfolt másfél órára van kilátás – tartsatok velünk, ha nem akartok lemaradni!

részletek

Wolff: Amíg nincs meg a vb-cím, nem ülünk le Hamiltonnal

Egyelőre az év végi sikerek bebiztosítása a legfontosabb a Mercedes csapatfőnöke szerint, utána tárgyalhatnak az új szerződésről. Hamilton szerint nincs köze a halogatásnak a fizetési limithez.

részletek

Alonso: Csak a Renault-val térhettem vissza

Csak ezt a forgatókönyvet tudta elképzelni az F1-es visszatérésre a hétvégén Imolában tartózkodó spanyol, aki ugyanakkor arra számít, hogy beletelik majd néhány futamba, mire felveszi a tempót.

részletek

Raikkönen: Nem volt nehéz döntenem

Gyors és egyszerű folyamatként írta le az Alfa Romeónál történt hosszabbítását a 2007-es F1-es világbajnok. A csapatfőnök eközben elmondta, miért döntöttek a jelenlegi párosuk megtartása mellett.

részletek

Emberjogi szervezet támadja a szaúdi versenyt

Még meg sem épült, máris megvannak az első ellenzői a szaúd-arábiai pályának. Az Aramco idén lépett színre az F1-ben, s egyre nagyobb szerepet szeretne vállalni az olajóriás.

részletek

A McLaren magyarázkodni kényszerült a „mercedeses” orrkúp miatt

A McLarennél tagadják, hogy megszegték volna az F1 másolásra vonatkozó szabályait az új orrkúpjukkal és első szárnyukkal. Szerintük ők másként jártak el, mint a Racing Point.

részletek

Hivatalos: Raikkönen aláírt, marad az Alfánál

Az Alfa Romeo F1-es csapata hivatalosan bejelentette, hogy 2021-re is megtartja jelenlegi pilótapárosát - Kimi Raikkönen pályafutása így továbbra sem ér véget, csapattársa pedig jövőre is Antonio Giovinazzi lesz.

részletek