DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sajtó: Hamilton 50 milliót kér, a Daimler nem örül

Továbbra sincs érvényes F1-es szerződése a 2021-es idényre a hétszeres világbajnoknak, olasz és spanyol lapok pedig tudni vélik, hogy a brit pilóta óriási fizetési igénye áll e mögött.

Bár már a 2021-es esztendő is elkezdődött, továbbra sincs szerződése Lewis Hamiltonnak: noha a legtöbb vélekedés szerint csupán formalitás, hogy megállapodjon a Mercedesszel a folytatásról, a brit az egyetlen, akinek hivatalosan nincs ülése idén a mezőnyben. Az érintett felek már többször is tagadták, hogy a késlekedés oka anyagi természetű lenne, Hamilton és Toto Wolff csapatvezető szerint is csupán arról van szó, hogy a körülmények miatt nem tudtak még leülni átbeszélni a részleteket, most a Corriere della Sera olasz lap és rá hivatkozva a Marca is azt állítja, hogy igenis ez a helyzet.

hamilton-dppi-pressconf



Az említett lapok ugyanis úgy tudják, Hamilton a november közepi Török Nagydíj után, ahol bebiztosította rekordbeállítást jelentő hetedik vb-címét, már alá akarta volna írni az új szerződését, amely négy évre szólt volna, s szezononként 50 millió dolláros fizetést tartalmazott volna. Csakhogy állítólag a Daimlernek egyáltalán nem tetszett a fizetés mértéke – egyes pletykák egyébként nem is 50, hanem 70 milliós igényről szóltak –, emiatt pedig azóta is húzódnak a tárgyalások.

A Corriere szerint a Mercedes F1-es csapatának tulajdonosi köréből mindenekelőtt a Daimler és vezetője, Ole Kallenius ellenzi, hogy ekkora összeget kifizessenek a brit versenyzőnek. Ráadásul állítólag a négyéves időtartamot is sokallják, hiszen Hamilton néhány nap múlva már betölti a 36. életévét. Az olasz lap szerint a Daimler sokkal inkább egy 2+1 éves szerződést szeretne, de az sem kizárt, hogy 2022-re beültetnék autójukba a jóval olcsóbb és fiatalabb George Russellt.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a Mercedes másik két részvényese, Wolff és a nemrég teret nyerő INEOS-nak mi az álláspontja Hamilton kérésével, de úgy hírlik, a négy érintett fél együtt egyeztet majd Hamilton hosszabbításáról. Emiatt pedig már meg is hosszabbították a döntés számára kiszabott határidőt: legkésőbb február végéig tesznek pontot az ügy végére, azaz az is előfordulhat, hogy csak alig néhány nappal a március elejére tervezett barcelonai téli teszt előtt dől el, hogy marad-e a mezőnyben és a Mercedesnek a világbajnoki címvédő.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: