F1
Elmaradhatnak az utcai versenyek 2021-ben?
Azt követően, hogy idén már egy hivatalos ráncfelvarráson átesett a 2021-es Formula-1-es versenynaptár, sajtóinformációk szerint előfordulhat, hogy további módosításokra lesz szükség.
részletekMagnussen: Miért a Hülkenberg-beszólásomra emlékeznek?
Egyetlen mondatos visszavágás volt, ráadásul már évekkel ezelőtt, mégis rendre ez kerül elő Kevin Magnussen kapcsán: a dán jobban szeretne inkább a pályán történtekre emlékezni F1-es karrierjéből.
részletekRussell nem veszi garantáltnak a Mercedes-ülést
Hiába a két éve folyamatosan és beugróként is produkált erős teljesítmény, tisztában van vele, hogy gyorsan változhat a megítélése. A szahíri lehetőséget a Williams új tulajdonosainak is köszönheti.
részletekElhunyt Jürgen Hubbert, aki visszahozta a Mercedest az F1-be
A Daimler pénteken jelentette be, hogy néhány nappal korábban elhunyt a Mercedes igazgatótanácsának korábbi tagja, aki többek között a márka F1-es visszatérésben is főszerepet játszott.
részletekRed Bull: Verhető volt a Mercedes
A Red Bull vezető mérnöke szerint a Mercedes messze volt a tökéletestől 2020-ban, úgyhogy verhető lett volna számukra, de sajnos nem bírtak a saját autójukkal.
részletekFrusztráció, csalódottság Verstappenéknél
A pilóta szerint nem lehet mindig frusztrált és próbálja másképp nézni a helyzetet, édesapja pedig bevallotta, hogy csalódott volt a tavalyi év elején - reméli, hogy most már mehetnek a vb-címért.
részletekBottas nem fog rosbergi eszközökhöz nyúlni Hamilton ellen
A Mercedes finn pilótája úgy érzi, visszaütne, ha olyan mentális trükkökhöz folyamodna a hétszeres F1-es világbajnok ellen, mint tette azt a brit korábbi német csapattársa.
részletekVisszatérnek a Virtuális Nagydíjak
Tavaly tavasszal a karanténidőszak kitöltésére szolgált, idén viszont jótékonysági szervezeteknek gyűjtenek pénzt az F1-es csapatok online sorozatával, amely három fordulóból fog állni.
részletekMegérkezett és festést villantott az Alpine
A Renault-ból átalakuló csapat a teljes vállalat új stratégiájáról szóló prezentáció keretein belül tett közzé néhány fotót az F1-es autó dizájnjáról – amely azonban még nem a végleges változat.
részletek„Megtisztelő, de teher is a Schumacher név”
Günther Steiner, a Haas csapatvezetője örül, hogy náluk tér vissza az F1-be a Schumacher név, ugyanakkor tudja, hogy nyomás is lesz rajtuk amiatt, mert velük versenyez a hétszeres világbajnok fia.
részletekGrosjean: Túl sok volt a pilótáknak a rengeteg ismétlés
A bahreini baleset elszenvedője részben egyetért Daniel Ricciardóékkal, akik szerint nem kellett volna olyan sokszor visszajátszani a felvételeket, de a francia versenyző megérti a másik oldalt is.
részletekNem bánta meg a Ferrari, hogy nem szerződtette Hamiltont
Mattia Binotto csapatfőnök szerint a jelenlegi párosuk is rendkívül erős, és megfelelő autóval a hétszeres világbajnokkal is felvennék a versenyt. Ismét megismételte: nem lesz első számú pilótájuk.
részletek