DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Perez: Ez hamarosan csak egy rossz emlék lesz

Sergio Perez már-már kellemetlenül lassan veszi fel a ritmust a Red Bull volánja mögött. A mexikói egyelőre nem tudta feledtetni Gaslyt és Albont, de nem esik pánikba. Még egy kevés idő kell neki.

Felemásan indult eddig Sergio Perez Red Bull-os kalandja: Bahreinben az időmérője, Imolában a versenye sikerült haloványra, Portugáliában viszont már szombaton és vasárnap is hozni tudta a kötelező negyedik helyezést. A javuló tendencia ellenére a mexikói nem áltatja magát azzal, hogy máris teljesen kiismerte volna az RB16B-t, főként, miután a Spanyol Nagydíjon eléggé gyenge teljesítménnyel rukkolt elő.

Miután sem Pierre Gasly, sem Alexander Albon nem találta meg a helyét a Red Bull nagycsapatánál, Dr. Helmut Markóék külső forrásból néztek pilóta után, és a tavalyi szezon második felében nagyszerű teljesítményt nyújtó Sergio Perezre esett a választásuk.



A mexikói azonban elődeihez hasonlóan nehezen veszi fel a ritmust új csapatában. Megkérdezte Pereztől a GP Fans újságírója, hogy nehezíteni fogja-e a beilleszkedési folyamatot, hogy két utcai pálya következik, így Monaco és Baku.

„Lehetséges, de ugyanezt gondoltam Imola előtt is, mégis megvolt a tempóm. Barcelonában aztán nem éreztem úgy az autót, mint más pályákon, ugyanakkor nyugodt vagyok. Szerintem még néhány verseny, és egyenesbe jövök, aztán ezek a rossz napok már csak rossz emlékek lesznek.”

„Nem ismerem még teljesen az autót, emiatt lehet, hogy nem tudok kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Eddig teljesen eltérő karakterisztikájú pályákon versenyeztünk, így nehezebb felvenni a ritmust, de látható, hogy az autóban van még potenciál, így egyáltalán nem aggódom. A következő versenyre készülünk és folytatjuk a tanulási folyamatot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: