F1
Tudja a McLaren, hol kell javulnia a Ferrarihoz képest
Barcelonában idén először a versenyen is elmaradtak a Scuderiától, de Andreas Seidl csapatvezető szerint a szezon eddigi képe alapján egyértelmű, hogy az időmérőkön kell előrelépniük.
részletekBinotto: A Ferrarié a harmadik legjobb autó
Az F1 idei első négy versenye alapján Mattia Binotto csapatvezető arra a következtetésre jutott, a borzalmas 2020-as idény után a Ferrari felkapaszkodott az élmezőny közvetlen közelébe.
részletekBrawn: A Ferrari ismét magas szinten dolgozik
Ross Brawn szerint Charles Leclerc szenzációs formában van és mindent kihoz az autóból, de most a technika is gyorsnak tűnik - javulnak és már ott lehetnek a két topcsapat mögött.
részletekGlock szerint Verstappené lehet Monaco
A kiélezett világbajnoki csatában most a Red Bullnak kell válaszolnia, Timo Glock pedig azt várja, hogy Monacóban Max Verstappen és csapata legyen majd a gyorsabb - Barcelonában nem voltak elég jók ehhez.
részletekAlonso: A száz százalékom sem elég Ocon ellen
Elismerően beszélt csapattársáról a kétszeres F1-es világbajnok spanyol, aki szerint a francia jelenleg tökéletes hétvégéket teljesít. Ugyanakkor figyelmeztetett: idővel ő is vissza fog rázódni.
részletekBottas nem tart tőle, hogy második számú lesz
Bár már négy futam után jelentős a ponthátránya vb-éllovas csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest, a Mercedes finn pilótája egyelőre nem hajlandó letenni idei célkitűzéseiről.
részletekVettel: A harmadik hely elérhetetlen
Újabb versenyt zárt pont nélkül a négyszeres F1-es világbajnok német, aki emiatt kénytelen az idei célkitűzéseket is átfogalmazni. Vettel szerint jók voltak a fejlesztések, de így is túl lassúak.
részletekRáijesztett Schumacherre a bokszutcai incidens
A kelleténél kicsit gyorsabban érkezett meg a helyére és minimálisan túl is csúszott azon a német újonc az F1-es Spanyol Nagydíjon, de a csapata azonnal megnyugtatta, hogy mindenki jól van.
részletekAlonso: Túl bátrak voltunk a stratégiával
Nem jött be az egykiállásos taktika a spanyolnak, aki az F1-es Spanyol Nagydíj utolsó köreiben egészen a 17. helyig csúszott vissza. Az Alpine versenyzője így is elégedett a barcelonai hétvégével.
részletekSainz: Az autó jobb volt, mint az eredmény
Elégedetlen volt az F1-es Spanyol Nagydíjon elért hetedik helyezésével a Ferrari spanyolja, miután érzése szerint Barcelonában a maranellóiak versenygépe volt a legjobb a középmezőnyben.
részletekEzért nem hívták ki másodszor Verstappent
Helmut Marko szerint csak a szerencsében bízhattak a későbbi győztes Lewis Hamilton második kerékcseréjét követően. Marko azt is elmondta, meddig nem állnak le biztosan az idei fejlesztésekkel.
részletekButton: Max a valaha volt legtehetségesebb versenyző
A 2009-ben világbajnoki címet szerző Jenson Button úgy látja, hogy mindent egybevetve Hamilton a legösszetettebb versenyző, ha csak a nyers tehetséget nézzük, Max Verstappen minden idők legjobbja.
részletek