DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen 38 ezreddel húzta be a hazai pole-t

Kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani az F1-es Holland Nagydíj időmérőjét, de ez sem zavarta meg a Red Bull pilótáját. Hamilton csak megközelíteni tudta – a két vb-aspiráns az első sorban.

A szabadedzések után már az időmérőn volt a sor a Formula-1-es versenynaptárba három és fél évtized után visszatérő Holland Nagydíjon. Teljes létszámú volt a mezőny, a Ferrari ugyanis éppen elkészült Carlos Sainz déli szabadedzésen összetört autójával – változás persze így is volt a megszokott felálláshoz képest, hiszen a koronavírusos Kimi Raikkönen helyén Robert Kubicát láthatjuk ma és holnap az Alfa Romeónál.

Persze nem sokáig láthattuk a lengyelt, hiszen az első szakaszban rögtön kiesett: a beugró pilóta csak a két Haast tudta megelőzni. Ennél sokkal meglepőbb volt, hogy Sebastian Vettel és Sergio Perez volt a másik két búcsúzó: a német gyorskörében bezavart a Mick Schumachert előzni igyekvő Nyikita Mazepin az utolsó szektorban – vizsgálni is fogják az eléggé balesetveszélyes jelenetet a felügyelők –, a Red Bull-os mexikói viszont úgy esett ki a 16. helyen, hogy közben Max Verstappen a harmadik időt autózta. Az első két helyen ugyanis Charles Leclerc és Sainz révén a két Ferrari zárt a Q1-ben, de náluk is váratlanabb volt Antonio Giovinazzi és Nicholas Latifi negyedik és ötödik helye.

A második etap elején nagyon odapakolt Verstappen: 1:09,071-es ideje a hétvége legjobb köre volt. Ezt a szakaszt azonban már nem úsztuk meg piros zászló nélkül (ahogy egyik szabadedzést sem): az addig remeklő és erős szektoridőkkel érkező George Russell Williamsének hátulja úszott el, s a sóderágyon átsodródva a falnak koccant – igaz, végül tovább tudott menni a brit, de addigra már megszakították a tréninget.

A korlát javítása után, nagyjából tízperces kényszerszünetet követően indították újra a hátralévő szűk négy percre a Q2-t. De ezúttal sem pörgött végig az óra, ezúttal ugyanis a másik Williamsben ülő Nicholas Latifi dobta el az autót, miután Lewis Hamilton előzése közben megcsípte a fű szélét, így igen nagy tempóval csapódott a falba. Újabb piros zászló, s már nem is folytatták az etapot: Russell és Latifi mellett Lance Stroll, Lando Norris és Yuki Tsunoda esett még ki. Az élen amúgy Verstappen mögött nem a Mercedesek következtek, hanem Leclerc és Pierre Gasly, s továbbjutott Giovinazzi is, akinek autóján szemlátomást komolyan dolgozniuk kellett az Alfa szerelőinek.

verstappen-zandvoort-kvali-redbull-1



A történtek miatt a Q3 is késéssel indult. Az első próbálkozások után Verstappen vezetett, méghozzá immár 1:08 végi köridővel, ezzel három tizeddel előzte Valtteri Bottast, valamint három és féllel Hamiltont, míg Gasly lemaradása már hét tizedmásodperc fölötti volt a hollanddal szemben.

Verstappen aztán a hajrában javított 38 ezredet, és szükség is volt erre, Hamilton ugyanis ezredre megfutotta riválisa első körét – így viszont a hazai hősé lett a rajtelsőség Zandvoortban! A két vb-esélyes mögött Bottas lett a harmadik. Gasly lett a középmezőny legjobbja, megelőzve a Ferrari párosát, de az időmérő egyik legnagyobb meglepetését Giovinazzi szolgáltatta a maga hetedik helyével. Esteban Ocon, Fernando Alonso és Daniel Ricciardo zárta a top 10-et. A Holland Nagydíj vasárnap 15 órakor startol.

Az időmérő edzés végeredménye:

1. Max Verstappen Red Bull/Honda 1'08.885 -
2. Lewis Hamilton Mercedes 1'08.923 0.038
3. Valtteri Bottas Mercedes 1'09.222 0.337
4. Pierre Gasly AlphaTauri/Honda 1'09.478 0.593
5. Charles Leclerc Ferrari 1'09.527 0.642
6. Carlos Sainz Jr. Ferrari 1'09.537 0.652
7. A.Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1'09.590 0.705
8. Esteban Ocon Alpine/Renault 1'09.933 1.048
9. Fernando Alonso Alpine/Renault 1'09.956 1.071
10. Daniel Ricciardo McLaren/Mercedes 1'10.166 1.281
11. George Russell Williams/Mercedes 1'10.332  
12. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1'10.367  
13. Lando Norris McLaren/Mercedes 1'10.406  
14. Nicholas Latifi Williams/Mercedes 1'11.161  
15. Yuki Tsunoda AlphaTauri/Honda 1'11.314  
16. Sergio Pérez Red Bull/Honda 1'10.530  
17. Sebastian Vettel Aston Martin/Mercedes 1'10.731  
18. Robert Kubica Alfa Romeo/Ferrari 1'11.301  
19. Mick Schumacher Haas/Ferrari 1'11.387  
20. Nikita Mazepin Haas/Ferrari 1'11.875  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: