F1
A Mercedesnél szimulátorozik Nyck de Vries
Bár állítólag nincs napirenden a holland pilóta F1-es szereplése, a brit sajtó értesülései alapján más a helyzet. A hírek szerint a Formula-E címvédőjét készenlétben tartják, ha szükség lenne rá.
részletekMár az első futamra fejleszteni fog a McLaren
Rögtön az év első versenyén újdonságokkal jelenhet meg a wokingi alakulat. A McLaren az idei esztendőben egy új filozófia mentén halad majd, így pedig kevesebb pótalkatrésszel dolgoznak majd.
részletekFittipaldi a Ferrarira fogadna idén
A maranellói istálló sikerét várja a brazilok kétszeres világbajnoka. Emerson Fittipaldi szerint a Red Bull és a Mercedes rajta veszíthet a tavalyi csatájukon, a Ferrari pedig meglepetést okozhat.
részletekBottas reálisan látja a helyzetét
Az Alfa Romeo finn pilótája elfogadta azt a tényt, hogy valószínűleg egy darabig nem fog a győzelemért harcolni új csapatával. Valtteri Bottas az új szabályok adta lehetőségekben bízik.
részletek„Az Alpine nem fogja elbízni magát”
A francia istállónak komoly tervei vannak a jövőre nézve, a tavalyi évük pedig biztató volt. Ennek ellenére a csapat ügyvezető igazgatója úgy érzi, nem bízhatják el magukat és tanulniuk kell még.
részletekJó kapcsolat van Alonso és Zhou között
Kifejezetten örül a kínai pilóta érkezésének a Formula-1 kétszeres világbajnoka. Fernando Alonso ugyanis elárulta, hogy igazán jóban vannak az Alfa Romeo újonc pilótájával.
részletekSchumachert meglepte a riválisok elismerése
A Haasszal pontot sem szerző német újonc is bekerült a versenyzők rangsorának első tíz helyezettje közé, amire nem számított a fiatal pilóta. Az idei célja, hogy a mezőnyben is előrébb lépjen.
részletekEzt várja az FIA-vizsgálattól a Red Bull
Bár Max Verstappen a szezonzáró vitatott döntéseinek is köszönhette a vb-címét, az energiaitalosok sportigazgatója szerint is fontos a vizsgálat: ők is világos és következetes szabályokat szeretnének.
részletekHamilton „új” videója nem az, aminek látszik?
A hetek óta magáról hírt nem adó világbajnok a napokban feltűnt egy videóban, amire az egész világ felbolydult. Bár a történtekről nem beszélt, néhány gondolatot megosztott. Valami azonban nem stimmel a videóval.
részletekHorner: Lehet kavarodás az erősorrendben
A Red Bull F1-es csapatvezetője arra számít, hogy több csapat is meglepetést okozhat az új szabályokat hozó 2022-es szezonban, miközben őket és a Mercedest a tavalyi vb-harc is hátráltathatja.
részletekRicciardo is növelte Norris önbizalmát
Mármint konkrétan az, hogy a 2021-es F1-es szezonban felülmúlta őt a McLaren házon belüli csatájában – igaz, a brit is tisztában van vele, hogy nem lesz mindig pozitív a mérlege az ausztrál ellen.
részletekNagy összegekért keltek el az F1-es pilóták autói
Több versenyző autója is eladósorba került az utóbbi hónapokban, a járművek pedig hatalmas pénzekért kerültek új gazdához. Az okok változatosak, van aki profitot szerzett, mások jótékonykodtak.
részletek