DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Binotto: Ez jobban is alakulhatott volna

Felemás érzései vannak a Ferrari csapatfőnökének, hiszen zsinórban második győzelmüket ünnepelhették, ugyanakkor komoly technikai gondokkal szembesültek. Mattia Binotto többet várt a futamtól.

Carlos Sainz Nagy-Britanniában aratott győzelme után ezúttal Charles Leclerc állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ám a Ferrari csapatának nagyon izgulnia kellett a műszaki hibák miatt. Bár a tempójuk alapján egy kettős győzelemre is komoly esély mutatkozott, végül a spanyol versenyző autója kigyulladt, csapattársának pedig a gázpedállal akadtak gondjai az utolsó körökben.

A maranellóiak csapatfőnöke úgy érzi, fantasztikus eredményeket értek el, de jobban is sikerülhetett volna számukra az Osztrák Nagydíj.  

„Természetesen nagyon boldog vagyok, mert ez már két győzelem zsinórban. Először Silverstone-ban, és most itt Ausztriában. Ezek hazai versenyek a Red Bull számára. Kicsit csalódottak vagyunk Carlos motorhibája miatt. Ez a vasárnap jobban is alakulhatott volna” – mondta el Binotto a Sky Sportsnak adott interjúban.



 

„Őszintén szólva nehéz megítélni, hogy a Red Bull mit csinált. Megnéztük a tegnapi adatainkat a sprintfutam alatt, hogy megpróbáljuk megtalálni a megfelelő egyensúlyt a mai napra, és hogy a gumik kopását kezelni tudjuk. Valahogyan megoldottuk ezt, és a versenyzők is jól dolgoztak. Nyomást gyakoroltak Maxra, ami más volt, mint a tegnapi versenyen. Ennek ez volt a legjobb módja annak” – folytatta Binotto, amikor a stratégiáról kérdezték, de természetesen Leclerc rejtélyes gondjairól is kifaggatták, ám nem tudott pontos választ adni arra, milyen eredetű problémával álltak szemben.

„Hogy őszinte legyek, nem tudom. Megnéztem az adatokat, de meg kell várnunk az autót, hogy kiderüljön, mechanikus gond volt-e, vagy sem” – zárta gondolatait az olasz szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: